Hongkong korábbi második emberét választották meg a kormányzói posztra

John Lee tavaly június óta töltötte be a főtitkári pozíciót, előtte öt évig a biztonsági hivatal élén állt.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2022. 05. 08. 9:31
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

John Lee-t, Hongkong korábbi második emberét választották meg vasárnap a város kormányzói posztjára, miután egyedüli jelöltként indult a tisztségért. A 64 éves Lee az 1461 tagú választási bizottságtól 1416 szavazatot kapott. 

A választási bizottság tagjait azt követően jelölték ki, hogy a pekingi központi kormányzat átalakította a hongkongi választási rendszert, biztosítva, hogy a bizottságban csak „hazafiak” kaphassanak tagságot. 

Az új kormányzó ötéves hivatali idejét július elsejével kezdheti majd meg, leváltva a posztról távozó Carrie Lamet. Lam 2017 óta áll Hongkong élén, a visszalépéséről szóló döntését pedig családi okokkal indokolta.

Lee tavaly június óta töltötte be Hongkong főtitkárának szerepét, előtte pedig öt éven át állt a hongkongi biztonsági hivatal élén.

Lee a főtitkári kinevezését három hónappal az után kapta, hogy Carrie Lam tavaly márciusban tájékoztatta a központi kormányzatot visszalépési szándékáról.

Lee beiktatása egybeesik majd Hongkongnak a brit gyarmati uralom alól a kínai anyaországhoz való visszatérésének 25. évfordulójával. Ez az évforduló egyúttal annak az ötven évre szóló megállapodásának a félidejét is jelenti, melyben Peking az „egy ország, két rendszer” elve alapján nagyobb szabadságjogokat ígért Hongkongnak 2047-ig. 

A rendőrből politikussá előlépett Lee a 2019-es, hongkongi kormányellenes tüntetéshullám idején még a biztonsági hivatal vezetőjeként szolgált, vagyis az ő irányítása alatt zajlottak a demonstrációk felszámolására irányuló rendőri akciók, amelyek során a hongkongi rendőrök gyakran könnygázt és gumilövedékeket vetettek be a tüntetők ellen.

Borítókép: John Lee, Hongkong kormányzója (Fotó: Xinhua/Wang Shen)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.