Miniszterelnökké választotta a szlovén parlament szerdán Robert Golobot, az április 24-i szlovéniai általános választásokon győztes Szabadság Mozgalom (Gibanja Svoboda) vezetőjét, aki várhatóan hárompárti balközép kormányt alakít majd – jelentette a szlovén közszolgálati televízió (RTV). A kormányfőt a 90 tagú szlovén törvényhozás jelen lévő tagjai közül 54-en támogatták, és 30-an szavaztak ellene. Golob ezzel felhatalmazást kapott a kormányalakításra. Az új kormánykoalíciót várhatóan alkotó három párt – a balközép Szabadság Mozgalom, a Szociáldemokraták (SD) és a Baloldal (Levica) – összesen 53 parlamenti képviselővel rendelkezik a törvényhozásban.
A szlovén törvények szerint Golobnak 15 nap áll rendelkezésére, hogy miniszterjelöltjeit a parlament elé terjessze.
A kormánytagokról ugyanakkor várhatóan már június 3-án szavaz a nemzetgyűlés. A kormány akkor léphet hivatalba, ha a miniszterek több mint kétharmadát kinevezik. A politikus a parlamenti vita előtt, a délután folyamán felszólalásában elmondta: az egészségügy megreformálása és az emelkedő árak kezelése lesz kormánya legfőbb célja. Irányelvként a társadalmi igazságosságot, a szolidaritást és a tudásalapú társadalmat jelölte meg.
Kiemelte: a jóléti állam sarokköve a hozzáférhető közegészségügyi rendszer. Golob egy „kísérletet” jelentett be, amelynek során a reformokat nem csak papíron hajtják végre, hanem terheléses tesztet végeznek az állami egészségügyi rendszerben, hogy lássák a határokat.
Elmondása szerint úgy akarják 2024-ig megreformálni az egészségügyet, hogy az a következő 20 évben kitartson.
Másik fontos problémaként a magas energia- és élelmiszerárakat említette. Golob ígéretet tett arra, hogy kormánya szeptemberig megvizsgálja a drágulások okait, és szükség esetén árszabályozással megfékezi őket, de azzal fogják kezdeni, hogy megállapodásra törekszenek a beszállítókkal és a kereskedőkkel, hogy a teher egy részét ők viseljék – hangsúlyozta.
Nem érdemlünk háborús haszonlesőket, és nem is lesznek ilyenek Szlovéniában, mindenkinek vállalnia kell a maga részét a teherből