Őrizetbe vették a kolozsvári tanárnő gyilkosát

A férfi korábban különös kegyetlenséggel ütlegelte és rugdosta a nyílt utcán az akkori barátnőjét.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2022. 05. 27. 9:29
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elfogták Boné Ferenc volt kolozsvári egyetemi oktatót csütörtök este Nagyváradon, a férfit barátnője, Molnár Beáta meggyilkolásával gyanúsítják. Az Ebihoreanul.ro portál a Kolozs megyei rendőrség szóvivőjét idézte, aki megerősítette, hogy őrizetben van a nagy sajtónyilvánosságot kapott gyilkosság gyanúsítottja. A férfi a nagyváradi vasútállomás közelében egy tehervagonban bujkált.

A hét végén eltűnt, majd szerdán holtan megtalált Molnár Beáta esete a nők elleni erőszakra irányította a figyelmet Romániában.

A harmincéves kolozsvári nő óraadó tanár volt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) kolozsvári Filmművészet, fotóművészet és média szakán, valamint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Iskola Alapítványának könyvkiadását és az egyik múltidéző projektjét irányította. Szombaton a 43 éves barátjával egynapos kirándulásra indult az Erdélyi-szigethegységbe, ahonnan nem tért haza, és a barátjának is nyoma veszett. A nő holttestét – amelyen erőszakra utaló nyomokat találtak – szerda délután a Királyhágó térségében találta meg a rendőrség egy bozótosban.

Az erdélyi és a romániai országos sajtó azért foglalkozott sokat az üggyel, mert előélete alapján a barátját, Boné Ferencet, a Sapientia egyetem korábbi oktatóját gyanúsították a nő megölésével. Boné akkor került a figyelem középpontjába, amikor 2020-ban nyolc percen át különös kegyetlenséggel ütlegelte és rugdosta a nyílt utcán az akkori barátnőjét. A Kolozsvár belvárosában éjszaka történt erőszakosságot térfigyelő kamerák rögzítették. A férfit az eset után felmondásra szólította fel a Sapientia EMTE, amit ő haladéktalanul meg is tett. Egyetemi óráit a mostani áldozat vette át. Az akkori bántalmazás ügyében a kolozsvári bíróság tavaly márciusban egy év három hónap börtönre ítélte Boné Ferencet, az ítélet végrehajtását azonban felfüggesztette. Az elsőfokú ítélet ellen nem fellebbeztek a felek, ezért az jogerőre emelkedett.

A közösségi médiában az elmúlt napokban számtalan írás látott napvilágot arról, hogy megfelelő ítélet született-e a gyanúsított korábbi bántalmazási ügyében, és hogy helyesen járt-e el a kolozsvári közösség, amikor szemet hunyt a korábbi ügy fölött, és megértően viszonyult az elkövetőhöz.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.