Egyre nagyobb bajban van Franciaország élelmiszer-ellátása. Amint arról a V4NA beszámolt, több alapvető élelmiszer ára is az egekbe szökött az ukrán háború következményeként, és hiány van étolajból, valamint mustárból is, az üzletekben üresen állnak a polcok.
Rég nem látott szárazság fenyegeti a mezőgazdasági termelést
Az orosz—ukrán háború miatt kialakult élelmiszerhiányt tovább fokozhatja a csapadékhiány, már tizenöt francia megyében van vízkorlátozás az aszály miatt.
A BFMTV hírportál számolt be arról, hogy
az orosz–ukrán háború mellett az időjárás sem kedvez a mezőgazdaságnak, áprilisban ugyanis 25 százalékkal kevesebb eső esett, mint máskor, és a szokásosnál magasabb hőmérséklet is hozzájárult ahhoz, hogy több megyében aszály alakuljon ki, ami fenyegeti a mezőgazdasági termelést.
Az ország középső részén lévő Cher megyében olyan alacsony a folyók vízszintje, hogy a hajók nem tudnak közlekedni, néhány helyen még a hatvan centimétert sem éri el a víz mélysége, így a hírtelevíziónak nyilatkozó férfinak az összes sétahajós programját törölnie kellett, ami rendkívül érzékenyen érinti, hiszen épp most veszi kezdetét a turistaszezon.
A csapadékhiány a mezőgazdaságot is nagyban befolyásolja, az ország nyugati felében lévő Deux-Sèvres megyében is rendkívül rossz a helyzet, több településen is korlátozták a vízhasználatot. Egy gabonatermelő nyilatkozott a BFMTV-nek, elmondása alapján a föld annyira száraz, hogy csak porzik a talaj, így attól tart, hogy semmi nem fog kikelni a minap elvetett kukoricamagokból.
A rendkívüli szárazságról a francia kormány is beszámolt, Facebook-bejegyzésükben azt írják, hogy az ország 15 megyéjében vízkorlátozási intézkedéseket vezettek be.
A francia kormány által közzétett felhívásban arra kérik a lakosságot, hogy mindenki takarékoskodjon a vízzel, ne folyassa a csapot feleslegesen, korlátozza a kertje öntözését és a mosógépet teljes töltéssel használja. A mezőgazdászokat pedig arra kérik, hogy víztakarékos öntözőberendezést használjanak, valamint olyan növényeket ültessenek, amelyek kevesebb vizet igényelnek – olvasható a V4NA hírügynökség cikkében.
Borítókép: Illusztráció (Forrás: Pixabay)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezElon Musk durván bírálta Scholzot a magdeburgi brutális terrortámadás miatt
A szaúdi hatóságok kérték az elkövető kiadatását, de Németország nem tett eleget a kérésnek.
Putyin bejelentést tett a harmadik világháborúról
Az orosz elnök nyilatkozott az orosz–amerikai kapcsolatokról is.
Biden lépése újabb háborúhoz vezethet
Kína szuverenitása és biztonsági érdekei súlyos megsértésének tekinti a Tajvannak nyújtott legújabb amerikai katonai támogatást, és fel fog lépni ellene – közölte vasárnap a pekingi külügyminisztérium.
Óriási tüntetés a magdeburgi támadás miatt Németországban + videó
A tüntetők a migránsok hazatoloncolását akarják.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Itt lesz tilos tűzijátékozni Budapesten
Itt van a britek háborús bejelentése
„A mai Mokka után már nem…” – drámai bejelentést tett Szabó Zsófi
Trump visszavenné a Panama-csatornát a magas használati díjak miatt
Mi a horoszkópod? 3 csillagjegy, aki arra született, hogy gazdag legyen
Ellenőrzésbe kezdenek a kéményseprők: kihirdették a pontos menetrendet, mikor csöngetnek be
Nép hangja: ezt jelképezi a negyedik gyertya az adventi koszorún az utca embere szerint
Elegáns ünnepi klasszikus új köntösben: így készül a csábítóan csokis Fekete-erdő pohárkrém
Schmidt Mária váratlan karácsonyi ajándékát Magyar Péter nem teszi majd a fa alá
Hogyan gondozd a Magyar Péteredet?
Német hatóságok: Így juthatott be a térre a támadás elkövetője Magdeburgban
Radnai Márk nyílt levele Magyar Péternek - A végén
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezElon Musk durván bírálta Scholzot a magdeburgi brutális terrortámadás miatt
A szaúdi hatóságok kérték az elkövető kiadatását, de Németország nem tett eleget a kérésnek.
Putyin bejelentést tett a harmadik világháborúról
Az orosz elnök nyilatkozott az orosz–amerikai kapcsolatokról is.
Biden lépése újabb háborúhoz vezethet
Kína szuverenitása és biztonsági érdekei súlyos megsértésének tekinti a Tajvannak nyújtott legújabb amerikai katonai támogatást, és fel fog lépni ellene – közölte vasárnap a pekingi külügyminisztérium.
Óriási tüntetés a magdeburgi támadás miatt Németországban + videó
A tüntetők a migránsok hazatoloncolását akarják.