Régi-új államfőt választottak Szomália élére

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Hasszán Sejk Mohamud 2012 és 2017 között volt a kelet-afrikai ország politikai vezetője.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2022. 05. 16. 20:10

Mohamed korábbi elnök elismerte vereségét, és Mohamud megválasztott elnök azonnal le is tette államfői esküjét.

A 66 éves Hasszán Sejk Mohamud a Béke és Fejlődés Uniója (UPD) nevű politikai párt vezetője, amely a szomáliai parlament mindkét házában többséggel rendelkezik. Mohamud civil szervezeti vezetői és oktatásfejlesztői munkájáról is közismert: egyebek között ő az egyik társalapítója a mogadishui SIMAD Egyetemnek is.

Washingtonban Joe Biden amerikai elnök hétfőn engedélyezte, hogy újra telepítsenek több száz amerikai katonát  Szomáliába − jelentette be két amerikai tisztségviselő hétfőn, közel másfél évvel azt követően, hogy Donald Trump akkori amerikai elnök elrendelte a kivonásukat az afrikai országból. Az Egyesült Államok eredetileg mintegy 700 katonát állomásoztatott Szomáliában. Ők elsősorban az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez kötődő al-Shabab felkelők ellen küzdő helyi erőket támogatták.

Borítókép: Hasszán Sejk Mohamud, Szomália elnöke (Fotó: AFP/Thomas Kiezle)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.