Egymásra mutogat a francia belügyminiszter és Lyon polgármestere a katasztrofális közbiztonság miatt

Lyon egyike a legveszélyesebb francia városoknak, és az utóbbi időben sok erőszakos cselekedet történt, ezért Gérald Darmanin belügyminiszter a helyszínre utazott, hogy találkozzon a lakosokkal és a rendőrökkel, ám a politikus látogatásán nem vett részt a polgármester, ami a miniszter szerint nagy hiba. A városvezető az egyik közösségi oldalon azt felelte, hogy nem miniszteri látogatásra van szükségük, hanem nagyobb rendőri létszámra. A legnagyobb jobboldali párt elnöke szerint a rendőrök számának megnövelésén kívül az összes illegális bevándorló kitoloncolása és a bíróság engedékenységének megszüntetése is szükséges – olvasható a V4NA nemzetközi hírügynökség cikkében.

Forrás: V4NA2022. 07. 31. 15:09
Darmanin, Gerald
Les Mureaux, 2020. július 7. Gerald Darmanin, az újonnan kinevezett francia belügyminiszter a Párizs mellett fekvõ Les Mureaux rendõrségére érkezik 2020. július 7-én. Az új belügyminisztert Edouard Philippe kormányának július 3-i lemondása után nevezték ki. MTI/EPA/AFP pool/Thomas Samson Fotó: Thomas Samson
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tengelyt akasztott a harmadik legveszélyesebb francia városként nyilvántartott Lyon zöldpárti polgármestere, Grégory Doucet és Gérald Darmanin belügyminiszter, akik egymásra mutogatnak a városban rendkívüli módon megromlott közbiztonság miatt.

A belügyminiszter azért utazott Lyonba, hogy felavassa a januárban átadott közigazgatási fogvatartási központot, ahol az országból kitoloncolt külföldi állampolgárok ideiglenesen tartózkodnak. A miniszter bejelentette, hogy 2023 elejéig egy második, 140 férőhelyes központot is létesítenek a városban és kétszáz rendőrt vezényelnek Lyonba.

A belügyminiszter arról is beszámolt, hogy az államfő utasítására az elmúlt két évben 3000 külföldi állampolgárságú bűnelkövetőt toloncoltak ki az országból. Hozzátette, hogy a parlament szeptemberi ülésszakának megkezdésével változtatni kíván a kiutasítási eljárásokkal kapcsolatban. Mint elmondta, azt szeretné elérni, hogy januártól ha egy rendőr letartóztat egy illegális bevándorlót, akkor az illető három hónapra bekerüljön egy közigazgatási fogvatartási központba és ott várja meg a hazájába történő kitoloncolást, derül ki a Le Figaro cikkéből.

A lap arról is beszámolt, hogy a belügyminiszter beszélgetett a város no-go zónájaként elhíresült La Guillotière nevű városrész lakóival, valamint találkozott azzal a három rendőrrel is, akiket a minap kis híján meglincseltek, amikor egy lopást próbáltak megakadályozni.

A belügyminiszter a Twitteren azt írta: a francia állam a rettegett kerületben élő lakosok és kereskedők mellett áll, majd hozzátette, hogy szeptemberben visszatér a városba. A miniszter reméli, hogy ősszel a polgármester is csatlakozik hozzá, a városvezető ugyanis nem tette tiszteletét a miniszteri látogatáson, holott Darmanin szerint a város lakosai megérdemelték volna.

A belügyminiszter a CNewsnak adott nyilatkozatában ironikusan megjegyezte: lehet, hogy a polgármester szabadságon van, és azért nem találkozott a lakosokkal és a rendőrökkel, majd hozzátette, hogy ezt súlyos hibának tartja. Gérald Darmanin elmondta, hogy Lyon polgármestere tudja az elérhetőségét és bármikor megkeresheti, ha a segítségére van szüksége.

A polgármester egyébként maga is ellátogatott a szóban forgó negyedbe a belügyminiszter látogatását megelőző napon. Grégory Doucet a Twitteren kijelentette, hogy a városnak nem miniszteri látogatásra van szüksége, hanem a rendőrök létszámának növelésére, ám két éve hiába vár a megígért 300 rendőrre. Bejegyzése végén leszögezte, hogy nem fog részt venni Gérald Darmanin látogatásán.

A városvezetőnek azonban néhány kellemetlen percben is része volt a La Guillotière nevű negyedben tett látogatása során: egy kisgyerekes anya ugyanis felelősségre vonta a megromlott közbiztonság miatt. A nő szerint a polgármester intézkedései érdemben nem oldják meg a problémákat, majd rákérdezett, hogy vajon milyen világ vár a hathetes gyermekére.

Grégory Doucet válaszában próbálta megvédeni a város intézkedéseit, melyekkel elmondása alapján a nehéz helyzetben lévőket támogatják, ám a fiatal nőt szemmel láthatóan nem sikerült meggyőznie.

Ami a belügyminisztert illeti, Gérald Darmanin is kapott kritikát, méghozzá a legnagyobb jobboldali párt, a Nemzeti Tömörülés elnökétől, Jordan Bardellától. Az ellenzéki politikus azt írta a Twitteren, hogy a La Guillotière negyedben uralkodó káosz nemcsak rendőri létszám kérdése, a probléma megoldásához a bevándorlás ellenőrzése, az összes illegális migráns kitoloncolása és az igazságszolgáltatás engedékenységének megszüntetése is szükséges. Hozzátette, hogy Gérald Darmanin szokás szerint csak ködösít, de nem old meg semmit.

Borítókép: Gérald Darmanin belügyminiszter (Fotó: MTI/EPA/AFP pool/Thomas Samson)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.