Nagy felháborodást váltott ki a szülőkből, miután megtudták, hogy az iskolai testület igazgatója egy szexshopot vezet.
A történet azonban ennél korábbra nyúlik vissza, amikor a gyerekeknek egy transzneműségről szóló könyvből olvastak fel az iskolában.
Egy tanár a transznemű Jazz Jennings „I am Jazz” („Jazz vagyok”) című könyvét olvasta fel az első osztályos diákoknak az egyik bellinghami általános iskolában. Ezt a könyvet kifejezetten gyerekeknek írták, és arról szól, hogyan változott át fiúból lánnyá a főszereplő.
A szülők azonban nem nézték jó szemmel, hogy ilyen művet olvasnak fel a gyerekeiknek, ezért az egyikük e-mailben fordult az érintett tanárhoz, Jennifer Millerhez, aki elmondta, hogy valóban felolvasta a könyvet a gyerekeknek, ami egyébként megtalálható az iskola könyvtárában, a méltányosságról és sokszínűségről szóló kollekcióban.
Jennifer Miller szerint a tankerület népszerűsíteni akarja a befogadást. A szülők panaszaira és felháborodására azonban már nem válaszolt senki sem az iskolákból, valamint az iskolai testületből sem, ezért az egyik szülő név nélkül elküldte a levelezését a Young America’s Foundationnek is. A konzervatív szervezet hozta végül nyilvánosságra, hogy a bellinghami iskolai testület igazgatója, Jenn Mason egy szexshopot vezet, ami még nagyobb felháborodást okozott.
Jenn Mason Instagram-oldalán az olvasható róla, hogy ő a „vezető dildó” a WinkWink nevű szexshopban, ami egyébként azzal hirdeti magát, hogy korhatár nélküli, befogadó és egyáltalán nem ijesztő.
Többen azonban ijesztőnek tartják azt, hogy bármilyen korú gyerekek bemehetnek a boltba, és egy ilyen nő vesz részt az iskola életében.
Jennifer Mason 2018-ban nyitotta meg a boltját. Akkor úgy nyilatkozott róla, hogy meg akarja mutatni az embereknek, hogy ha a szexben nincs semmi szégyellnivaló, akkor ő is lehet tisztviselő és közben vezethet szexboltot.
A butik azzal reklámozza magát, hogy befogadó teret nyújt mindenféle nemi identitású és korú embernek. Mason ugyanakkor azt is tisztázta, hogy ugyan bárki bemehet, csak 16 éves kortól lehet vásárolni.
Az incidensről korábban írt a Bellingham Herald nevű lap is, a cikk szerint az iskolát és a helyi üzletet rengeteg támadás éri a szélsőjobboldali oldalaktól, amióta a transzneműségről szóló könyv miatt kirobbant a botrány. A lap megszólaltatta Jenn Masont is, aki elmondta, hogy számos gyűlölködő, antiszemita és transzellenes üzenetet kapott.
Az ügyben megszólalt az általános iskola felügyelője is. Greg Baker az iskola honlapján tette közzé közleményét, amiben éltette a transzneműségről szóló könyvet. Azt írta, hogy a tankerületnek megvannak a saját értékei, az iskola pedig elkötelezett a sokszínű és befogadó oktatás iránt.
nem meglepő, hogy a tankerületben a baloldali genderideológiát népszerűsítik, amikor az iskolai testületet olyan nő vezeti, aki egy korhatár nélküli szexshopot is működtet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!