Ezek után nem csoda, hogy az érkező amerikai nagykövet az MCC Feszten Szijjártó Péter előadásában is téma volt. A külgazdasági és külügyminiszter azzal vezette fel véleményét, hogy természetesen a kölcsönös tisztelet talaján állva várjuk az Egyesült Államok képviselőjét.
Annál keményebb hangnemben folytatta: világossá tette, hogy amikor ő nagyköveteket küld, nem azért teszi, hogy helytartók legyenek és belebeszéljenek a célállomás belpolitikai viszonyaiba, sőt kifejezetten megtiltja ezt.
Mi nem tudhatjuk jobban, hogy mi a jó az adott országnak, mint azok az emberek, akik ott élnek. És ha ők úgy gondolják, hogy rossz, ami van, akkor majd a következő választáson világos döntést hoznak
– magyarázta.
Majd párhuzamot állítva kikérte, hogy ezzel szemben David Pressman meghallgatásán semmi mást nem hallhattunk, mint hogy Magyarországon milyen szörnyű helyzet van. – Nagy tisztelettel kérjük arra, hogy ne beszéljen bele a magyarországi folyamatokba, mert nincsen hozzá köze – figyelmeztetett. A tárcavezető abból sem csinált titkot, hogy valóban nyíltan megfenyegette az európai nagyköveteket, hogy ha beleavatkoznak a választásokba, akkor annak az együttműködés látja majd kárát.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!