Az erőszakos és bűnöző migránsok ellátására kötelezi az EU Olaszországot

Az Európai Bíróság megállapította, hogy élelmet, szállást, a napi költségek támogatását és a ruházatot is biztosítania kell Olaszországnak – akkor is, ha bizonyítottan bűnöző migránsokról van szó – írja a V4NA.

Forrás: V4NA nemzetközi hírügynökség2022. 08. 13. 19:56
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Európa ismét megtámadja Olaszországot és arra kényszeríti, hogy – akár gazdaságilag is – a területén tartsa a „bűncselekményekért és erőszakos támadásokért” felelős migránsokat. Ezt állapította meg az Európai Bíróság egy szenegáli bevándorló által indított jogvitát követően, akit a firenzei prefektúra utasítására kitiltottak az úgynevezett „befogadási tervből” – írja az Il Giornale lap. A prefektus azt követően lépett fel, hogy a férfi erőszakoskodott egy vasúti alkalmazott ellen, aki megakadályozta, hogy felszálljon a vonatra, mert nem volt jegye.

Az Európai Bíróság szerint azért nem lehet megvonni az ellátást és a támogatást egy bevándorlótól még bűncselekmény esetén sem, mert az alapjaiban sérti az emberi méltóságot. A bíróság ezzel együtt azt a 2015-ös törvényt is felülírta, amely eddig lehetővé tette a migránsbűnözés szankcionálását.

A lap szerint nyilvánvaló, hogy az Európai Bíróság szerint Olaszországnak továbbra is felelősséget kell vállalnia azokért, akik egyértelműen veszélyt jelentenek a közbiztonságra – olvasható a V4NA hírügynökség cikkében.

„Európa szerint nemcsak az országunk kikötőinek kell nyitva maradniuk, hanem a polgároknak is fizetniük kell az országunkba érkező és bűncselekményeket elkövető migránsok ellátását, mert különben sérül a méltóságuk. És ki gondol az olaszok méltóságára?”

– tette fel a kérdést a cikk szerzője. A döntést Giorgia Meloni jobboldali politikus is megbotránkoztatónak találta. A közösségi oldalán azt írta: „egy újabb őrült uniós döntés, amely ezúttal arra kötelez bennünket, hogy garantáljuk az élelmet, a szállást és a támogatást azoknak a bevándorlóknak, akik bűncselekményekért felelősek. A baloldal hallgat, de továbbra is követelni fogjuk az olasz állampolgárok méltóságát!”

Matteo Salvini, a Liga párt vezetője és egykori belügyminiszter is reagált a közösségi oldalán, aki arra szólította fel Brüsszelt, hogy ne a migránsokat támogassa, hanem foglalkozzon inkább a határok védelmével és az európaiak biztonságával. Hozzátette, hogy a szeptemberi választáson óriási változások lesznek, ha a szövetségük megnyeri a választást.

A Liga választási kampányában egyébként kiemelt szerepet kap Lampedusa szigete, amelyet évek óta illegális migránsok ezrei ostromolnak, noha csak néhány száz embert képes befogadni az ottani központ. A migránsokat szállító hajók legtöbbször ide teszik ki az Afrikából érkező illegális bevándorlókat. Az alábbi videó pedig csak egy a több ezer felvétel közül, amely megmutatja, hogy milyen állapotok uralkodnak a szigeten. Csak 2022-ben eddig több mint negyvenötezer illegális bevándorló szállt partra, 99 százalékuk férfi volt a videót megosztó rádiócsatorna szerint.

Szinte megállás nélkül érkeznek a migránsok Olaszország partjaihoz.

A Liga csütörtökön hozta nyilvánosságra a szövetségeseivel, az Olasz Testvérekkel (FdI) és a Hajrá, Olaszországgal! (FI) közösen kidolgozott 15 pontos kormányprogram tervezetet. Azt követően a Liga saját, kétszáz oldalas programot közölt, és kiválasztotta jelszavát a szeptember 25-i választásokra. „A credo” kifejezés egyszerre a hinni ige első szám első személye, másrészt hitet is jelent.

A „credo” néhány óra alatt a legkeresettebb szóvá vált az olaszországi közösségi oldalakon. „Hit nélkül nincsen jövő. Hiszek Olaszországban, hiszek az olaszokban” – írta profiljain Matteo Salvini.

A párt közleménye szerint az Európa migrációs kapujának számító Lampedusáról a Liga azt üzeni, hogy hisz a határok ellenőrzésében, valamint abban, hogy „egyetlen olaszt sem szabad elfelejteni vagy hátrahagyni”.

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.

Borítókép: Illegális bevándorlók a lengyel–fehérorosz határátkelő közelében (Fotó: MTI/EPA/BelTa/Makszim Gucsek)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.