– Ez milliók akarata! – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, mielőtt hivatalosan is annektálta volna a négy ukrán régiót. Az elnök hozzátette, hogy hősnek tart minden férfit, akik ebben a különleges hadműveletben harcoltak és haltak meg. – Ők Oroszország büszkeségei – jelentette ki, majd a ceremónián résztvevőktől egy perc néma csendet kért, hogy emlékezzenek az elhunytakra.
Putyin a Szovjetunióról is beszélt, kiemelve, hogy annak összeomlásakor nem kérdezték meg a lakosokat arról, hogy mit szeretnének, ehelyett inkább szembementek az akaratukkal, nem törődve a következményekkel. – De mindez elmúlt, nem számít ma már – mondta az elnök.
– Nincs erősebb az emberek akaratánál, amely kulturális és nyelvi alapokra támaszkodik. Ez az akarat pedig mindig utat talál magának – tette hozzá Putyin elnök, majd úgy folytatta:
Az elnyomó kijevi vezetésnek az eszébe kell vésnie, hogy a herszoni, zaporizzsjai, donyecki és luhanszki emberek a mi polgáraink. Örökké!
– nyomatékosította szavait, amelyet a jelenlévők tapsviharral fogadtak.
Az orosz államfő felszólította a kijevi vezetést, hogy függessze fel minden katonai tevékenységét és a háborút, amelyet ők robbantottak ki még 2014-ben, majd kijelentette, hogy ők továbbra is nyitottak a tárgyalásokra. Ugyanakkor nem hajlandók tárgyalni Oroszország új területeiről, hiszen az ott élők kinyilvánították az akaratukat.
Ezt Kijevnek tiszteletben kell tartania
– tette hozzá.
Putyin elnök biztosította a Kelet- és Dél-Ukrajnában élőket, hogy Moszkva gondoskodni fog róluk, iskolákat, kórházakat építenek majd, és fokozott figyelmet fordítanak a területek biztonságára is.
Az elnök többek között emlékeztette a jelenlévőket, hogy az igazi ellenség a Nyugat, amely álszent a saját tetteivel szemben, és sosem tudta elfogadni Oroszország erejét vagy nagyszerűségét, a létét pedig egyenesen fenyegetésnek tekinti.
De nekik nincs szükségük Oroszországra, nekünk viszont igen. Vissza kell állítanunk a történelmi egységünket [...], az igazság a mi oldalunkon áll!
– zárta a gondolatait az orosz elnök.