Az Asda szupermarketcsoport azt közölte, hogy felmérése szerint a brit családok szeptemberben 141 fonttal voltak kénytelenek többet költeni az előző év azonos időszakához képest, főként a megugró közüzemi számlák miatt, miután a gáz ára 95,7 százalékkal, az áramé pedig 54 százalékkal emelkedett – írja a V4NA hírügynökség.
A Tesco, Nagy-Britannia legnagyobb kiskereskedője a hónap elején azt nyilatkozta, hogy a britek továbbra is szeretnék megünnepelni a karácsonyt, de igyekeznek azt megfizethetőbb módon megtenni.
Míg a családok spórolással készülnek az ünnepi időszakra, addig van olyan üzlet, ami segítséggel.
Egy belfasti indiai étterem már most bejelentette, hogy karácsonykor akár 150 főt is vendégül lát egy vacsorára, olyanokat, akik megélhetési nehézségekkel küzdenek.
Az étterem tulajdonosa, Luthfur Ahmed a Belfast Live-nak elmondta, hogy az ünnepi időszakban mindig igyekeznek segíteni a rászorulókon, most karácsonyi vacsorával készülnek.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!