Tízezrek tüntettek a baloldali spanyol kormány ellen

A közvélemény-kutatások szerint a jobboldal nyerheti a májusi választásokat.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2023. 01. 21. 20:56
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tízezrek tüntettek Madridban szombaton Pedro Sánchez baloldali kormánya ellen, az alkotmány aláásásával vádolva a kabinetet, és bírálva egyebek mellett annak katalán politikáját. A jobboldali szervezetek által a városháza előtti Cibeles térre összehívott megmozduláson, amelyet támogatott a fő ellenzéki párt, a jobboldali Néppárt (PP), valamint a radikális jobboldali Vox is. A résztvevők vörös-sárga nemzeti zászlók alatt vonultak fel, egyeseknél „Áruló” felirattal ellátott Sánchez-portrék voltak. A szövetségi kormány küldöttsége szerint mintegy harmincezren, a szervezők szerint hétszázezren vettek részt a tüntetésen.

A jobboldalt megbotránkoztatta a kormány döntése, amellyel eltörölte a lázadás bűncselekményét, és kevésbé súlyos büntetéssel járó bűncselekménnyel váltotta fel. 

Lázadás bűnében talált vétkesnek a bíróság kilenc katalán függetlenségpárti vezetőt, akiket kilenctől tizenhárom évig terjedő börtönre ítéltek a Katalónia 2017. évi elszakadási kísérletében játszott szerepük miatt. A konzervatívok bírálják a szexuális bűncselekményekre vonatkozó törvényt is, amely súlyosbítja a nemi erőszak miatt kiszabható büntetést és könnyíti az egyéb szexuális bűncselekményekre kiróható enyhébb büntetéseket.

A tüntetés elején Santiago Abascal, a Vox vezetője újságírók előtt bírálta „a történelem legrosszabb kormányát, amely megosztotta a spanyolokat, szabadlábra helyezte az erőszaktevőket és az államcsínyek végrehajtóit”. 

 

Állandó tömeges mozgósításra van szükségünk, hogy az autokrata Pedro Sánchezt elkergessük a hatalomból

 

– mondta Abascal.

A katalán regionális kormányzat – élén Carles Puigdemonttal – 2017-ben megkísérelte elszakítani Katalóniát Spanyolországtól, az igazságszolgáltatás által betiltott népszavazást kiírva az önrendelkezésről, majd a katalán parlament egyoldalúan kikiáltotta a függetlenséget. Az elszakadási kísérlet az évtizedek óta legsúlyosabb politikai válságot idézte elő Spanyolországban. A szakadár vezetőket őrizetbe vették vagy külföldre menekültek. Alberto Núnez Feijóo, a Néppárt vezetője, aki áprilisi megválasztása óta igyekezett középre kormányozni a PP-t, nem vett részt a tüntetésen, de biztatta a párt tagjait a részvételre.

A legtöbb közvélemény-kutatás szerint a PP esélyes a győzelemre az év végén esedékes általános választásokon, de a kormányzáshoz szüksége lesz a Vox támogatására. Májusban helyi és regionális választásokat tartanak Spanyolországban.

Borítókép: Tízezrek tüntettek a baloldali kormány ellen (Forrás: Twitter)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.