Újabb két magyar mentőcsapat érkezett meg Törökországba, így számuk már hétre nőtt. A helyszínen lévő alakulatok eddig 21 embert mentettek ki élve a romok alól, köztük öt gyermeket – jelentette szerdán délután Szijjártó Péter.
A külgazdasági és külügyminiszter arról számolt be a győri repülőtérről bejelentkezve, hogy az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat, a Baptista Szeretetszolgálat, a Terrorelhárítási Központ és az Életjel Mentőcsoport munkatársai mellett mostanra a Református Szeretetszolgálat, illetve a Katolikus Karitász felkérésére és támogatásával a Budapesti Önkéntes Mentőszervezet szakemberei is a helyszínen vannak. A hét magyar mentőcsapat összlétszáma 156 fő, a munkájukat 28 kutya segíti.
Most is folyamatban van több olyan mentés, ahol a keresőkutyák túlélőt jeleztek. Sok esetben a romok mennyisége és mérete miatt ez a munka komplex feladat, és hosszú időt vesz igénybe, de reméljük, hogy ez a 21-es szám még a következő órákban és napokban is növekedni fog
– közölte Szijjártó Péter. Hangsúlyozta: most kritikus időszakról van szó a túlélők utáni kutatásban.
A kormány folyamatosan figyelemmel kíséri a fejleményeket
– jelentette ki a külügyminiszter. Méltatta, hogy az Ankarai Egyetem hungarológiai tanszékének hallgatói és tanárai önkéntes tolmácsolási szolgálatot ajánlottak fel.
Szíriában 2500 fölé nőtt a rengés halottainak száma, és ott rendkívüli kihívást jelent a sérültek ellátása. Szijjártó Péter kijelentette:
Ennek a munkának a támogatása érdekében biztosítottunk 50 millió forintos segítséget a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak, amely a mobil klinikáit a katasztrófa sújtotta területeken állítja fel annak érdekében, hogy a rendkívül nehéz körülmények közepette is biztosított legyen a sebesültek egészségügyi ellátása.
Jól vannak a Törökországban tartózkodó magyarok
Délelőtt Szijjártó Péter még arról számolt be, hogy addig 16 ember életét mentették meg a magyar mentőalakulatok. Jelezte, hogy tovább bővül a mentésben részt vevő magyar kontingens Törökországban.