Ki a pornószínésznő, aki miatt vádat emelnek Donald Trump ellen?

Interjúk és memoár – Stormy Daniels igyekszik kihasználni az ismertséget.

Magyar Nemzet
2023. 03. 31. 12:58
Stormy Daniels. Forrás: Facebook
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Donald Trumpot azzal vádolják, hogy 2016-ban ügyvédjén keresztül 130 ezer dollárt fizetett Stormy Danielsnek, hogy hallgasson tíz évvel korábbi szexuális kapcsolatukról. A korábbi amerikai elnök tagadja, hogy viszonya lett volna a nővel. De ki is az a Stormy Daniels, és ha valóban fizettek a hallgatásáért, hogyan került nyilvánosságra mégis az ügy?

A Stormy Daniels természetesen csak „művésznév”, amellyel Stephanie Clifford a felnőttfilmek világában szerzett hírnevet. A hölgy szereplőként és rendezőként egyaránt több pornófilmet jegyzett.

Állítása szerint Donald Trumppal 2006-ban találkozott egy golfversenyen, aki akkor még nem politizált, csak milliárdos üzletemberként volt ismert. 

De az időpont azért is érdekes, mert ebben az évben házasodott meg harmadik feleségével, Melania Trumppal, és ekkor született meg közös gyermekük, Barron.

A nő szerint Donald Trump felhívta őt hotelszobájába vacsorázni, ahol aztán pizsamában várta. A találkozásnak állítása szerint kölcsönös beleegyezésen alapuló szexuális kapcsolat lett a vége. Azt több interjúban is hangoztatta, hogy szó sincs arról, hogy áldozat lenne, 27 esztendősen azért feküdt le az akkor hatvanéves férfival, mert remélte, hogy majd lendületet ad karrierjének. Donald Trump állítólag azzal hitegette, hogy szerepelhet az egyik népszerű televíziós műsorban – amiből végül nem lett semmi. Stormy Daniels szerint a férfi később még néhányszor kereste, és újra találkozni is akart, de ő ezekre a közeledésekre már nemet mondott. 

Ami bizonyított, hogy 2016-ban, az elnökválasztási előtti kampány finisében Donald Trump ügyvédje, Michael Cohen 130 ezer dollárt fizetett a nőnek hallgatásáért.

Stormy Daniels azt állítja, azért írta alá a szerződést, mert „féltette a testi épségét”. Állítása szerint amikor 2011-ben egyszer már beleegyezett abba, hogy interjút ad a témában, egy ismeretlen férfi odalépett hozzá az utcán, és megfenyegette. 

Donald Trump viszont tagadja, hogy afférja lett volna a nővel. Azzal védekezik, hogy azért fizettek neki, hogy ne hozakodjon elő a hazugságaival. Felmerült még a gyanú, hogy kampánypénzből fedezhették a kiadásokat, de ezt szintén tagadják. Michael Cohen korábban azzal érvelt, hogy saját pénzéből fizette ki a nőt, később elismerte, hogy Donald Trump bízta meg vele. Az Egyesült Államokban egyébként teljesen legálisak az efféle titoktartási szerződések. Csakhogy a nő azzal érvelt, a dokumentum valójában nem érvényes, mert Donald Trump aláírása hiányzik róla.

Stormy Daniels mindenesetre igyekezett kihasználni a hirtelen jött ismertséget.

 2018-ban a CBS-nek adott interjúban intim részleteket és sértéseket sem nélkülözve teregette ki az állítólagos szexuális kapcsolatot. Ugyanebben az évben „memoárjait” is megjelentette. A közösségi médiában pedig azóta is folyamatosan Donald Trumpon köszörüli nyelvét. Az ügyészség döntésére reagálva megköszönte mindenki támogatását, egyben szabadkozott, amiért nem tud mindenkinek visszaírni, és „egyébként sem akarja kiloccsantani a pezsgőjét”, majd követői figyelmébe ajánlotta termékeit.

 

Korábban egyébként még a politikai pálya felé is kacsintgatott, felmerült, hogy képviselőjelöltként indul – erre azonban végül nem került sor. Ellenben a pornóipartól azóta sem tudott elszakadni, filmeket rendez, saját honlapján szexuális segédeszközöket, naptárakat, sőt Donald Trump-figurát is árul, illetve „digitális tartalomelőállítóként”, 44 évesen és édesanyaként maga is kamerák elé áll. Idén ment férjhez negyedszer, házastársa egy korábbi pornósztár, akivel forgattak is együtt, Barrett Blade.

 

Borítókép: Stormy Daniels. (Fotó: Facebook)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.