A nemi önrendelkezés eltörlésére készül a madridi jobboldal. A spanyol fővárosi régió néppárti elnöke, Isabel Díaz Ayuso közölte, hogy a májusi önkormányzati választások után „mélyreható reformot” fog végrehajtani a 16 éveseknek szabad nemi önrendelkezést biztosító transztörvényben, mert szerinte utóbbinak „nincs semmi értelme”.
Nemet váltott a fizikai tesztek előtt egy madridi rendészeti felvételiző
A spanyol fővárosi régió elnöke szerint a transztörvényt mélyrehatóan és sürgősen meg kell reformálni.

Ayuso azután jelentette be ezt, hogy a napokban egy komoly vita alakult ki a torrelodonesi rendőrkapitányságon. Egy felvételiző januárban még férfiként tette le elméleti vizsgáját, majd múlt héten, a fizikai alkalmassági teszt előtt előállt egy közjegyzői bizonyítvánnyal, miszerint megváltoztatta a nemét és transznemű nő lett.
A próbán ugyan férfi ruhában jelent meg, de a medicinlabdás tesztnél például már női csoportba sorolták, vagyis kisebb súlyt kellett használnia.
Madridban ez az első visszaélés a szélsőbaloldali egyenlőségi minisztérium által kidolgozott és elfogadtatott törvénnyel.
A madridi közösség már múlt héten közölte, hogy jelentést kérnek a központi kormánytól és tanulmányozzák az új jogszabályok ide vonatkozó részeit.
A regionális elnök szerint bár már 2016-ban úgy módosították a helyi szabályokat, hogy a transz embereknek „tiszteletet és láthatóságot biztosítsanak”, a központi törvények végül a szélsőségekig vitték el a transzjogokat. Állítása szerint eddig azért nem hajtottak végre módosításokat, mert nem volt meg a kellő többségük hozzá, így megvárták, milyen következményekkel jár majd a nemzeti szintű törvény.
A rendőrségen történetek figyelembe véve Ayuso közölte: „a törvény mélyreható reformra szorul és nem fog a jelenlegi formájában érvényben maradni” Madridban, hanem értelmes változtatásokat fognak eszközölni rajta, megbeszélve azt a transzexuálisokkal és családjukkal, valamint az egyesületekkel és az orvosokkal.
Spanyolországban idén végleg elfogadták és érvénybe is lépett a 16 évet betöltött fiataloknak önálló nemváltást biztosító transztrövényt. A hivatali eljárást szélsőségesen leegyszerűsítették és
gyakorlatilag néhány héten belül meg lehet szerezni a transzneműséget tanúsító, új személyes iratokat.
Ehhez nem tették kötelezővé sem a hormonterápiát, sem a sebészeti beavatkozást. Madridon kívül az észak-spanyolországi Asztúriában is megtörtént az első visszaélés. Az egyik börtönben hat fogoly kért nemváltást múlt héten, hogy a törvény adta lehetőséggel élve átkerülhessenek a női modulba.
Borítókép: Isabel Díaz Ayuso, a madridi régió elnöke (Fotó: AFP/Oscar Gonzalez)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Elszabadult a pokol Los Angelesben
A rendőrség most közzétette a tisztjeik teskamerás felvételeit.

Magyar Levente: Három fontos területen is sikerült áttörést elérni a magyar–amerikai kapcsolatokban
Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépése óta három fontos területen is sikerült áttörésszerű eredményt elérni a kétoldalú kapcsolatokban, ami jól demonstrálja a politikai viszony magas minőségét – közölte Magyar Levente.

India nem mond le az orosz olajról, de mit szól ehhez Trump?
A feszült viszony tovább súlyosbodik.

Zelenszkij bizalmasánál is házkutatást tartottak
Ez is az egyik oka lehetett Zelenszkij felháborodást kiváltó döntésének.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Elszabadult a pokol Los Angelesben
A rendőrség most közzétette a tisztjeik teskamerás felvételeit.

Magyar Levente: Három fontos területen is sikerült áttörést elérni a magyar–amerikai kapcsolatokban
Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépése óta három fontos területen is sikerült áttörésszerű eredményt elérni a kétoldalú kapcsolatokban, ami jól demonstrálja a politikai viszony magas minőségét – közölte Magyar Levente.

India nem mond le az orosz olajról, de mit szól ehhez Trump?
A feszült viszony tovább súlyosbodik.

Zelenszkij bizalmasánál is házkutatást tartottak
Ez is az egyik oka lehetett Zelenszkij felháborodást kiváltó döntésének.