Prostitúciós szerepjátékra kényszerített kiskorú lányokat egy tanár Amerikában

Hónapok óta harcot vív egy texasi édesanya azzal a középiskolával, ahol az egyik tanár arra kérte 13 éves lányát és osztálytársait, hogy játszanak egy olyan játékot, amelyben a diákok csábító prostinak adják ki magukat.

MAGYAR NEMZET
Forrás: Midmichigannow2023. 03. 24. 10:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az egyik édesanya felháborodott, amikor lánya mesélt neki arról a kellemetlen iskolai játékról, ahol tanáruk prostitúciós szerepjátékra kérte őket.

Laura Maria Gruber azóta kivette a lányát az intézményből, ahol azóta sem adtak érdemi magyarázatot a hetedikeseknek tartott játékra – írja a Midmichigannow.

A cikkből kiderült, hogy az eset tavaly szeptemberben történt, amelyről Gruber szerint az iskola hónapokig hallgatott. Az anyuka közösségi oldalán úgy fogalmazott, hogy a kiskorúaknak tartott játékkal az iskola normalizálja a fegyvereket, a prostitúciót és szexuális erőszakot is. 

A történtek szerint 

az iskolai játékban a tanár arra kérte a hetedik osztályos kislányokat, hogy játszanak egy medve-vadász-prosti nevű szerepjátékot. 

A játékszabályok hasonlóak az ismert kő-papír-olló nevű játékhoz, amelynek körforgásában például a vadász lelőheti a medvét, a prostituált pedig elcsábíthatja a vadászt.

A tisztázatlan ügy miatt az anyuka már az intézmény igazgatótanácsához fordult. Panaszának hatására végül hónapokkal később az iskola igazgatója elismerte egy levélben a szülőknek, hogy a játék valóban nem volt megfelelő a diákok számára.

Stephanie Lee igazgató úgy fogalmazott, hogy a játékkal nem a gyerekek szexualizálása volt a céljuk, de elismeri, hogy egyes tanulók kellemetlenül, traumatizálva érezhették magukat a feladat miatt. Emellett azzal is egyetértett, hogy a prostituált és az elcsábítás szavaknak nincs helyük egy iskolai környezetben. 

A cikkben nem említették, hogy a prostitúciós játék ötletgazdáját elbocsátották volna. Az igazgatót idéző levél alapján a tanárral megbeszélték az ügyet, aki azóta megbánta a történteket.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.