„Narenda Modi választási sikere és a Gandhi–Nehru-dinasztia bukása friss levegőt lehelt abba a régi hindu nemzeti projektbe, aminek az a célja, hogy Indiának határozott indiai vallási és kulturális identitást és erkölcsi értékeket adjon.”
Hosszú élete során sok mindent és sok mindenkit utált Soros György, de talán a legjobban Indiát, a nacionalista kormányt és miniszterelnökét utálja
– idézi az OpIndia, a magát a fősodorral szemben meghatározó indiai portál szerkesztőségi írását a Látószög blog.
Majd így folytatja: az Open Society Foundations 1999-ben nyílt meg Indiában. Ösztöndíjakat, tanulmányi- és kutatási támogatásokat adott, de főleg a rend megzavarására fókuszált. Filantrópiai tevékenysége álcája alatt ugyanis a Soros által irányított nemzetközi baloldali szervezet behálózta az egész országot és mindenhol az Indián belül tevékenykedő India-ellenes elemeket támogatta. Az elmúlt évtizedekben Soros mindent megtett annak érdekében, hogy gyengítse India nemzeti, nacionalista jellegét és ennek érdekében felhasználta az általa finanszírozott NGO-kat, a médiát, behálózta az értelmiséget.
Különösen az Obama-évek alatt erősödött meg a Soros-féle OSF tevékenysége Indiában. Akkor már fő feladatának a tematizáció feletti uralom megszerzését tekintette, és azt, hogy az igazságszolgáltatást és a médiát szembe fordítsa a nemzeti érdekkel.
2008-ban a Soros Economic Development Fund (SEDF) az Omidyar Networkkel, az Indian School of Business-szel (ISB) és a Google.orggal együtt egy 17 milliós SONG elnevezésű projektet indított a médiába történő beruházások felpörgetése céljából. A többi networkkel együtt Soros jelentős összegű célzott ösztöndíjakkal is támogatja a médiát a politikai narratíva befolyásolása érdekében.
Soros olyan értelmiségieket pénzel, akik az indiai állam, különösen a Narendra Modi-féle nacionalista kormány ellenségei
– olvasható a Látószög blogon.
Ezt a tevékenységét még az OSF indiai beindítása előtt megkezdte.
Subrahmanyam Jaishankar indiai külügyminiszter nemrég egy ausztráliai pódiumbeszélgetésen fakadt ki Soros György ellen. Az ellen a Sorostól származó állítás ellen, miszerint India ugyan demokrácia, de Modi miniszterelnök nem demokrata. Soros régebben azt is állította, hogy Modi muszlimok millióit akarja megfosztani állampolgárságától. Ami nettó hazugság volt.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!