A miniszter a kormány eddigi intézkedéseire példaként hozta fel, hogy az Eximbank 760 millió dolláros hitelkeretet nyitott a legkevésbé fejlett országok vállalataival folytatott együttműködés elősegítésére. Emellett 250 millió dollár értékben kötött segélyhiteleket hirdettek a vízgazdálkodási, az egészségügyi, az élelmiszer-biztonsági helyzet javítása érdekében.
Szijjártó Péter: Európa súlyos biztonsági kockázatokkal néz szembe
Magyarország kész továbbra is kivenni a részét a világ legkevésbé fejlett országainak támogatásából a stabilitás erősítése és a további illegális migrációs hullámok megelőzése érdekében – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Katarban.

Szavai szerint a koronavírus-világjárvány is hatalmas kihívást jelentett a szegényebb országoknak, ezért hazánk 1,7 millió vakcinadózissal segítette a globális védekezést, és miután bőségesek a készletek, kész ezt tovább fokozni.
Fontosnak nevezte azt is, hogy a magyarországi felsőoktatásban 715 ösztöndíjas helyet tartanak fenn a legkevésbé fejlett országokból érkező hallgatók számára, s ezekre idén 9991 jelentkező pályázott, így a számot növelhetik is.
Végezetül közölte, hogy a kormány 65 projekten keresztül körülbelül nyolcmillió dollárral támogatta a szóban forgó államok keresztény közösségeit.
Ezeréves keresztény államisággal rendelkező országként felelősséget érzünk a rászoruló keresztény közösségekért világszerte
– mondta.

A tárcavezető dohai útja során találkozott Katar frissen kinevezett miniszterelnökével, Muhammad al-Szánival is, aki elsőként Szijjártó Pétert fogadta – számolt be a külgazdasági és külügyminiszter a hivatalos Facebook-oldalán kedden.
Szijjártó Péter bejegyzésében azt írta: Muhammad al-Száni miniszterelnök mintegy öt perccel az eskütétele után fogadta.
Megindultam a dohai konferenciaközpontból, hogy találkozzam jó barátommal, Muhammad al-Száni külügyminiszterrel, de mire ideértem, már Muhammad al-Száni miniszterelnök fogadott, méghozzá első vendégként, mintegy öt perccel az eskütétele után. A miniszterelnök-csere professzionálisan, gyorsan, nagyobb előzetes hírverés nélkül zajlott le
– olvasható Szijjártó Péter bejegyzésében.
A katari–magyar együttműködésnek innentől kezdve tehát a legmagasabb szinten van pártfogója, így még jobbak a kilátásaink arra, hogy a katari LNG belátható időn belül hozzá tud járulni hazánk energiabiztonságához – írta a külgazdasági és külügyminiszter, aki gratulált a futball-világbajnokság sikeres megrendezéséhez és ahhoz, „hogy rá tudtak cáfolni mindenfajta előítéletre és nagyképű lesajnálásra”.
További Külföld híreink
Borítókép: a Külgazdasági és Külügyminisztérium által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) felszólal a legkevésbé fejlett országokkal foglalkozó, kihelyezett ENSZ-konferencián, Dohában 2023. március 7-én (Forrás: MTI/KKM)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!