Az Egyesült Királyság büszke arra, hogy segíti mindazokat, akiknek a legnagyobb szükségük van a segítségre – tavaly ezrek nyitották meg otthonaikat az ukrán menekültek előtt és nyújtottak segítséget az üldöztetés elől Hongkongból menekülőknek. A kis hajókon érkezők azonban nem közvetlenül egy háború sújtotta országból menekülve érkeznek ide, és semmilyen leselkedő veszély nem fenyegeti életüket. Biztonságos európai országokon keresztül utaztak, mielőtt elérték a La Manche csatornát – hívta fel a figyelmet a The Sun című napilapban megjelent véleménycikkében Rishi Sunak brit miniszterelnök.
Vége a játszmának! London mától megálljt parancsol az illegális migránsoknak
A kemény fellépésről szóló törvénytervezetet ma terjesztik a parlament elé, de a szigorítás már életbe lép.
Suella Braverman belügyminiszter a tervek szerint ma terjeszti a londoni alsóház elé azt az új törvénytervezetet, amelynek értelmében menedékkérelem benyújtása céljából sem maradhatnak Nagy-Britanniában azok, akik illegálisan lépik át a brit határt. A jogszabály értelmében a kormány elrendelheti a bevándorlók őrizetbe vételét és hazájukba vagy egy harmadik, biztonságos országba történő kitoloncolását. Nem vonatkozna mindez a 18 éven aluliakra és a betegekre. A kitoloncolt személyek többé nem utazhatnának az Egyesült Királyságba, s nem folyamodhatnának brit állampolgárságért. A tervezetben várhatóan szerepel egy olyan záradék, amelynek célja annak kizárása, hogy az illegális határátlépők kitoloncolását jogvédő szervezetek emberi jogi indokokkal, bírósági úton megakadályozhassák. Ha a parlament elfogadja, a jogszabály csak hónapok múlva fog életbe lépni, de a szigorítások már a mai nappal érkezőkre vonatkozni fognak – írja a BBC.
Suella Braverman belügyminiszter szerint a brit kormány törvénytervezete ugyan feszegeti a nemzetközi jog határait, mégis szükség van rá a migrációs válság megoldása miatt. Keir Starmer, az ellenzéki Munkáspárt vezetője egyetért azzal, hogy fel kell lépni az illegális bevándorlás ellen, de szerinte nem a menedékkérőket, hanem az embercsempészeket kellene megbüntetni. Emberjogi szervezetek arra panaszkodnak, hogy az üldöztetés elől Nagy-Britanniába menekülők számára nincs biztonságos alternatív útvonal, csakis a tengeren keresztül tudják megtenni az utat a szigetországba.
Hivatalos becslések szerint tavaly 45 ezren keltek át az európai kontinensről – a legtöbb esetben Franciaországból – gumicsónakokon, embercsempészek szervezte csoportokban az angol partokra, csaknem kétszer annyian, mint 2021-ben, ötször annyian, mint 2020-ban és 150-szer annyian, mint 2018-ban. Mintegy 160 ezer menedékkérelmi igényt még mindig nem dolgoztak fel a hatóságok, ami miatt megteltek a befogadóközpontok, a migránsok egy részét pedig hotelekben kellett elszállásolni – írja a Euronews. A brit kormány szerint a legtöbb érkező gazdasági bevándorló, nem valódi menekült, s különösen Albániából érkeztek sokan tavaly, 13 ezren.
Borítókép: a La Manche csatornán felvett illegális bevándorlók érkeznek a brit határőrség hajóján Doverbe 2022. november 14-én (Fotó: MTI/EPA/Stuart Brock)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezElon Musk durván bírálta Scholzot a magdeburgi brutális terrortámadás miatt
A szaúdi hatóságok kérték az elkövető kiadatását, de Németország nem tett eleget a kérésnek.
Putyin bejelentést tett a harmadik világháborúról
Az orosz elnök nyilatkozott az orosz–amerikai kapcsolatokról is.
Biden lépése újabb háborúhoz vezethet
Kína szuverenitása és biztonsági érdekei súlyos megsértésének tekinti a Tajvannak nyújtott legújabb amerikai katonai támogatást, és fel fog lépni ellene – közölte vasárnap a pekingi külügyminisztérium.
Óriási tüntetés a magdeburgi támadás miatt Németországban + videó
A tüntetők a migránsok hazatoloncolását akarják.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Itt lesz tilos tűzijátékozni Budapesten
Radnai Márk nyílt levele Magyar Péternek - A végén
Curtist nem akárkivel kapta le az ágyban a menyasszonya
Ombudsman: maffiakultúra alakult ki az Európai Bizottságban
Most kaptuk a lesújtó hírt: elhunyt a többszörös magyar bajnok, olimpikon
Hivatalos: elárverezik a legendás magyar gyárat – nem tudták megmenteni
Itt van a britek háborús bejelentése
Döbbenet, ami az NB II-ben 2024 őszén történt
Hogyan gondozd a Magyar Péteredet?
Német hatóságok: Így juthatott be a térre a támadás elkövetője Magdeburgban
Nép hangja: ezt jelképezi a negyedik gyertya az adventi koszorún az utca embere szerint
Kiderült a titok, Závecz Tibor kétségbeesve magyarázta a bizonyítványát
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezElon Musk durván bírálta Scholzot a magdeburgi brutális terrortámadás miatt
A szaúdi hatóságok kérték az elkövető kiadatását, de Németország nem tett eleget a kérésnek.
Putyin bejelentést tett a harmadik világháborúról
Az orosz elnök nyilatkozott az orosz–amerikai kapcsolatokról is.
Biden lépése újabb háborúhoz vezethet
Kína szuverenitása és biztonsági érdekei súlyos megsértésének tekinti a Tajvannak nyújtott legújabb amerikai katonai támogatást, és fel fog lépni ellene – közölte vasárnap a pekingi külügyminisztérium.
Óriási tüntetés a magdeburgi támadás miatt Németországban + videó
A tüntetők a migránsok hazatoloncolását akarják.