Az olajfinomítókban dolgozók már több mint két hete akadályozzák az olajtározóknál a ki- és bejutást, ezért a töltőállomásokon fokozatosan romlik a helyzet, a France24 hírtelevízió szerdai összesítése szerint az üzemanyaghiány jelenleg a megyék ötödében érzékelhető.
A Le Parisien című francia lap azt közölte, hogy csütörtök reggel a tiltakozók az ország délnyugati részén fekvő Toulouse-nál lezártak egy autópályát, a nyugat-franciaországi Rennes-ben pedig egy buszpályaudvart foglaltak el. A nap folyamán további tüntetések várhatók országszerte – tette hozzá a lap.

A gyakorlatilag január óta tartó tüntetés- és sztrájksorozat kezdete óta emellett több zavargást is jelentettek. Gérald Darmanin belügyminiszter szerdán azt mondta, a felvonulásokat 12 ezer rendőr fogja biztosítani.
Bár a megmozdulásokat a szakszervezetek szervezték, az utóbbi egy hétben több spontán tiltakozásról is érkezett hír, ezeken az emberek szemeteskukákat gyújtottak fel és a rendőrökkel is összecsaptak. A tiltakozások kirobbanása óta már csaknem ezer embert tartóztattak le.

Laurent Berger, az általában reformpári szakszervezet, a CFDT főtitkára a BFM TV televíziós csatornának adott interjújában a tervezet visszavonását sürgette. – A több millió sztrájkoló és utcákon tiltakozó ember a legjobb válasz, melyet az elnöknek adhatunk – jelentette ki a radikálisabb CGT szakszervezetet vezető Philippe Martinez.
Emmanuel Macron államfő az év végig hatályba szeretné léptetni a reformot, amelynek fő eleme a nyugdíjkorhatár felemelése 62-ről 64 évre. – Ez a reform szükséges, nekem sem szerez örömöt, szerettem volna nem bevezetni, (…) de nincs 36 megoldás (a nyugdíjrendszer megmentésére) – jelentette ki szerdán Macron a TF1 kereskedelmi és a France2 közszolgálati televíziónak adott közös élő interjúban, aláhúzva, hogy a nyugdíjreformnak az év végéig hatályba kell lépnie, és ha kell, vállalja az ezzel járó népszerűtlenséget.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!