A törököknél sem jött be a katyvaszkoalíció

Az Alapjogokért Központ úgy véli, a 2023-as Erdogan-győzelem egy kulcsfontosságú pillanatban szavatolhatja azt, hogy az orosz–ukrán háború a további, a nyugati szélsőbaloldal által erőltetett kiterjesztés helyett inkább marad lokális konfliktus.

Magyar Nemzet
Forrás: Alapjogokért Központ2023. 05. 29. 13:47
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A török baloldali ellenzék ugyanazzal a katyvaszkoalícióval próbálkozott Erdogan ellen, mint idehaza 2022-ben Orbán ellen. Az állítólagos jobboldaltól a baloldalon át a kurd kisebbségig érő koalíció ugyanaz, a hazai közéletből ismert politikai franchise – írja az Alapjogokért Központ a török elnökválasztás eredménye kapcsán a Facebook-oldalán. 

A bejegyzés szerzője hozzáteszi, hogy Erdogan elnöksége alatt gazdasági és politikai középhatalommá erősödött Törökország. A hatalmas török állam a régió utolsó stabil államainak végvára. 

Az ország destabilizációja pusztító hatást gyakorolhatott volna Európára.

Törökország ugyanis jelenleg a Közel-Kelet összes konfliktusának utolsó védfala Európa irányába, mert milliónyi, indulni kész migránst lát el a területén, ezért a mi kontinensünk hálás lehet a török választóknak, hogy a baloldali zűrzavar és káosz helyett a kiszámítható stabilitás mellett tették le a voksukat.

Az Alapjogokért Központ szerint a 2023-as Erdogan-győzelem egy kulcsfontosságú pillanatban szavatolhatja azt, hogy az orosz–ukrán háború a további, a nyugati szélsőbaloldal által erőltetett kiterjesztés helyett inkább marad lokális konfliktus.

Erdogan, a stabilitás emberének győzelme ezért jó hír minden, az illegális migrációt elutasító és békepárti európai számára – olvasható a bejegyzésben.

Borítókép: Recep Tayyip Erdogan török elnök, a kormányoldali pártszövetség, a Nép Szövetsége elnökjelöltje támogatóihoz szól az ankarai elnöki palotában, miután megnyerte a török elnökválasztás második fordulóját 2023. május 28-án (Fotó: MTI/EPA/Necati Savas)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.