Bár a visszakozás okát nem árulták el, Kelemen Hunor szerint az áll a háttérben, hogy a pénzügyminiszter egyike annak a hat miniszternek, aki tagja a Legfelsőbb Védelmi Tanácsnak (CSAT), márpedig az RMDSZ-nek sosem volt képviselője a nemzetbiztonsági testületben. A műsorvezető felvetésére reagálva a magyar politikus nem zárta ki, hogy az RMDSZ lemondjon a fejlesztési tárcáról, ha ugyanolyan súlyú minisztérium vezetését bíznák rá, vagy három évtized után olyan áttörést érne el, hogy a mindeddig tabunak számító tárcák valamelyikét kapná meg. Az RMDSZ-elnök szerint a hónap végéig új kormánynak kell megalakulnia, de nem tartja kizártnak, hogy az RMDSZ-t kihagyják belőle. Hozzátette: eddig egyik koalíciós partner sem mondott olyasmit, hogy az RMDSZ nélkül akarnák folytatni, az RMDSZ-nek pedig nincs oka kilépni a kormányból, amelynek az összetétele csak akkor válik véglegessé, ha a miniszterelnök-jelölt beterjeszti a kormánynévsort a parlamentnek, hogy bizalmi szavazást kérjen az új kabinet számára.
Borítókép: Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!