Szövetségesei bizalmát is elveszítette a kancellár
Úgy tűnik azonban, hogy Olaf Scholz már hazai és külföldi szövetségeseit sem tudja meggyőzni elképzeléseiről. – Kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy a német kormány egy megbízható európai partner lenne – jelentette ki Terry Reintke, a koalícióban helyet foglaló Zöldek társelnöke.
A kancellár nem tesz semmit, csak megbújik a koalíciós partnerei mögött, és ezzel eljátssza az európai partnerek bizalmát
– tette hozzá. A kormányfőre hivatali ideje kezdete óta zúdul a kritika, az ukrajnai háború kapcsán leginkább amiatt bírálták, hogy sokáig képtelen volt meghozni a döntését arról, szállít-e harckocsikat Ukrajnának.
A tétlenségét az uniós törvényhozók is egyre kevésbé nézik jó szemmel. – Olyan német kancellárra van szükség, aki európai módon gondolkodik és cselekszik. A kormány sokszor túl későn foglal álláspontot, és túl kevés ambícióval rendelkezik. Európának egyértelmű jelekre van szüksége Berlintől – közölte Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti képviselőcsoport elnöke.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!