Olaszországba menekülhetett a román exminiszter

Az egykori döntéshozók és vezetők közül sokan választják az országot menekülési célpontnak az utóbbi időben.

 Darius Vâlcov
Fotó: gov.ro
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Olaszországba menekülhetett az a volt román pénzügyminiszter, akit befolyással való üzérkedés és pénzmosás miatt ítéltek jogerősen hat év letöltendő börtönbüntetésre. Darius Valcovnak kedden kellett volna börtönbe kellett vonulnia, de a rendőrök nem találták az otthonában. A szociáldemokrata politikus ügyét a Festmények dossziéja néven emlegették, mivel az egykori tárcavezető lakásán tartott házkutatás során több mint száz művészeti alkotást találtak az ügyészek, részben álfalak mögé rejtve. Valcov közvetítőkön keresztül szerezte be az alkotásokat – számolt be az Agerpres román hírügynökség. 

A megtalált festmények között Pablo Picassónak két metszete és egy szénrajza, August Renoir egy alkotása és Andy Warhol több műve is előkerült, amelyeket az ügyészek feltételezése szerint kenőpénzből vásárolt a korrupcióval vádolt politikus.

Nem az exminiszter az egyetlen romániai elítélt, aki Olaszországba szökött a börtönbüntetés elől. Korábban Itáliába távozott a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség volt vezetője, a Román Hírszerző Szolgálat egykori tisztje, a Hivatásos Labdarúgóliga elnökének fia, de a Neamt megyei közgyűlés exelnöke, Ionel Arsene is. Utóbbi politikus március végén feladta magát az olasz hatóságoknak, az itáliai bíróság azonban elutasította a román hatóságok által benyújtott kiadatási kérelmet.

Olaszország azért kiemelt célpontja az elítélt romániai politikusoknak, üzletembereknek, mivel a helyi bíróságok sokszor elutasítják a kiadatásukat, ha – öt év elteltével – letelepedési engedélyt kapnak, és sikerül neves ügyvédet fogadniuk.

Az olaszok általában azzal az indokkal utasítják el az adott esetben évekig is bujkáló elítéltek kiadatását, hogy Romániában nem megfelelők a börtönviszonyok.

 

Borítókép: Darius Valcov (Forrás: Gov.ro)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.