A csatorna közleménye szerint közös megegyezéssel váltak el az útjaik, és megköszönték Carlsonnak a mintegy másfél évtizedes elhivatott munkáját.
A döntés egyesek szerint komoly negatív hatással lesz a Fox News nézettségére és a 2024-es amerikai elnökválasztásban betöltött szerepére is. Sőt a cég részvényei mintegy öt százalékkal csökkentek a bejelentést követően.
Mások szerint a válás időzítése sem véletlen, ugyanis éppen egy hete egyezett meg 787,5 millió dolláros összegben a Fox News a Dominion szavazógépeket üzemeltető céggel a csatorna 2020-as választási tudósításai miatt indított rágalmazási perben.
Az említett ügy mellett legalább két másik pedig folyamatban van, így felerősödtek azok a spekulációk, hogy a Fox News számára Carlson főműsoridős dominanciája, markáns kijelentései és növekvő politikai befolyása egyre nagyobb teherré vált.
A Los Angeles Times hétfőn arról számolt be, hogy Rupert Murdoch – a csatorna többségét birtokló Fox Corporation ügyvezetője – hozta meg a döntést az elbocsátásról, amelyet egy folyamatban lévő diszkriminációs perrel és a január 6-i capitoliumi ostromról adott közelmúltbeli tudósításával magyarázott.
Az egykori elnök fia, Donald Trump Jr. pedig egy hétfői podcastműsorban generációja kiemelkedő tehetségének nevezte Carlsont, aki „egyike azon kevés hangoknak a Republikánus Pártban, akik elítélik a hülyeségeket”.
Amíg több republikánus politikus és választó sajnálatát fejezte ki Carlson távozását illetően, a demokraták örültek a hírnek. Alexandria Ocasio-Cortez demokrata képviselő egy videóüzenetben osztotta meg a gondolatait, támogatva a szerinte radikális nézeteket valló Carlson eltávolítását a képernyőről.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!