„Macron meglátta a lehetőséget, hogy végzetes csapást mérjen Oroszországra”

Az orosz külügyminiszter szerint Emmanuel Macron az ukrajnai hatóságokhoz és a nyugati médiához hasonlóan egyetlen, Moszkva ellen dolgozó gépezet része.

Magyar Nemzet
2023. 06. 27. 8:25
LAVROV, Szergej
Fokváros, 2023. június 2. Az orosz külügyminisztérium sajtószolgálatának felvétele Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrõl a Brazíliát, Oroszországot, Indiát, Kínát és a Dél-Afrikai Köztársaságot tömörítõ BRICS-csoport külügyminisztereinek tanácskozásán Fokvárosban 2023. június 1-jén. MTI/EPA/Orosz külügyminisztérium sajtószolgálata Fotó: -
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az orosz elnök elmondta, a lázadás alatt azt javasolta, hogy a Wagner-harcosok kössenek szerződést a védelmi minisztériummal és térjenek haza vagy pedig menjenek Belaruszba.

Mindannyian megértették, hogy bűncselekményt követtek el, megosztották és meggyengítették az országot, amely most hatalmas külső fenyegetéssel, példátlan külső nyomással néz szembe – mondta Putyin a Wagner-csoport tagjairól.

A Wagner-harcosok túlnyomó többsége olyan hazafi, akiket rossz célokra használtak fel

– mutatott rá. Megjegyezte, hogy a lázadók az ellenség kezére játszottak.

Az eredmény testvérgyilkosság, amit Oroszország ellenségei akartak: mind a kijevi neonácik, mind nyugati pártfogóik és mindenféle nemzetárulók. Azt akarták, hogy orosz katonák öljék egymást. Azt akarták, hogy katonák és civilek haljanak meg. Azt akarták, hogy Oroszország végül veszítsen, és társadalmunk kettészakadjon, véres belharcokba fulladjon

– hangsúlyozta az államfő, aki mindemellett köszönetet mondott az oroszoknak kitartásukért, egységükért és hazaszeretetükért, ami megmutatta, hogy minden zsarolás és felbujtás kudarcra van ítélve.

Borítókép: Szergej Lavrov orosz külügyminiszter (Fotó: MTI/EPA/Orosz külügyminisztérium sajtószolgálata)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.