Ukrajna a NATO tagja lesz, de addig nem, amíg háborúban áll Oroszországgal − jelentette ki csütörtökön Helsinkiben sajtótájékoztatóján az amerikai elnök.
A kérdés nem az, hogy csatlakozzon-e NATO-hoz vagy sem, hanem az, hogy mikor tud csatlakozni
− szögezte le Joe Biden a vilniusi NATO-csúcs után, amelyen semmilyen csatlakozási ütemtervet sem nyújtottak be Ukrajna számára. Biden kijelentette: azt várja, hogy az ukrán ellentámadás az Oroszországgal való tárgyalásokhoz vezet majd. Hozzátette: nem gondolja, hogy a háború több évig tartana. − Remélem, hogy Ukrajna jelentős eredményeket ér el az offenzívája során, ami előbb vagy utóbb tárgyalásos rendezéshez vezet majd − mondta az amerikai elnök.
A Sauli Niinistö finn elnökkel közös sajtótájékoztatón Biden hangsúlyozta: a NATO-vezetők megmutatták a világnak, hogy a katonai szövetség egységesebb, mint valaha. − A szövetségesek tudják, hogy ez a harc nemcsak Ukrajna jövőjéért, de egész Kelet-Európa és a világ szuverenitásáért, biztonságáért és szabadságáért folyik − mondta az amerikai elnök.
Biden hihetetlen előnynek nevezte Finnország NATO-csatlakozását, amikor a csúcstalálkozóról hazatérőben csütörtökön Helsinkiben finn vezetőkkel találkozott. Sauli Niinistö finn államfővel a helsinki elnöki palotában tartott kétoldalú találkozóján kijelentette: „Nem hiszem, hogy a NATO valaha is erősebb volt.”
Finnország áprilisban csatlakozott a NATO-hoz. Az Európai Unió tagállamai közül Finnországnak van a leghosszabb közös határa Oroszországgal: mintegy 1340 kilométer. Finnország csatlakozásával a NATO Oroszországgal közös határa a duplájára nőtt.
A finn elnök biztonságunk új korszakáról beszélt. Niinistö köszönetet mondott a támogatásért az Egyesült Államoknak, és elismerően nyilatkozott arról, hogy Joe Biden egységet alakított ki a vilniusi NATO-csúcson. A finn államfővel tartott megbeszélése után az amerikai elnök Finnország, Svédország, Dánia, Norvégia és Izland állam- és kormányfőivel tartott találkozót, amelyen az éghajlatváltozás kérdéseit vitatták meg.
Biden szorosabb együttműködést szorgalmazott a klímaválság kérdésében. Leszögezte: „ez az egyetlen, az emberiség létét fenyegető veszély, és nincs sok időnk, de bízom abban, ha továbbra is együtt munkálkodunk, kezelni tudjuk [a válságot]. Az északi országok mindig is vezető szerepet játszottak ebben” − tette hozzá.
Több észak-európai ország élen jár az éghajlatváltozás elleni harcban és a megújuló energiák felhasználásában. Dánia például célul tűzte ki, hogy 2030-ig 70 százalékkal csökkenti az üvegházhatású gázok kibocsátását.
Mette Fredericksen dán miniszterelnök elismerően szólt arról, hogy Joe Biden visszavezette az Egyesült Államokat az éghajlatváltozás elleni harcba. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nem csupán a klímaválságot kell megoldani, hanem munkahelyeket is kell teremteni az emberek jövőbeli jóléte érdekében.
Borítókép: Joe Biden amerikai (b) és Sauli Niinisto finn elnök sajtóértekezlete a helsinki elnöki palotában 2023. július 13-án. Biden az Északi Tanács tagállamainak vezetőivel találkozott a finn fővárosban (Fotó: MTI/EPA/COMPIC/Kimmo Brandt)