Visszaeső bűnöző erőszakolt meg és vert félholtra egy nőt Franciaországban

Az utóbbi időben ugrásszerűen megnőtt a szexuális bűncselekmények száma a nyugati országban.

Homoky Réka
2023. 08. 12. 8:38
francia rendőrautó Forrás: Le Figaro/Twitter
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Franciaországban az elmúlt pár évben rendkívüli mértékben megnőtt a szexuális bűncselekmények száma, a belügyminisztérium által 2022 novemberében kiadott jelentés alapján a rendőrség és a csendőrség 2021-ben 72 ezer olyan áldozatot regisztrált, akik ellen családon kívül elkövetett szexuális bűncselekményt követtek el. Az esetek többsége, 73 százalék fizikai szexuális erőszak volt, 11 százalékban követtek el szexuális kizsákmányolást, tíz százalékban pedig szeméremsértést.

A jelentés szerint az erőszak áldozatainak száma 2020-ban stabil volt 2019-hez képest, 2021-ben azonban 23 százalékkal nőtt. 

Az erőteljes emelkedés pár évre visszamenőleg igazán szembetűnő, 2016-hoz képest ugyanis 77 százalékkal több ilyen jellegű bűncselekmény történt Franciaországban.

A jelentésből az is kiderül, hogy az áldozatok túlnyomó többsége, 86 százaléka nő és több mint a fele, 55 százalék kiskorú. Ami az elkövetőket illeti, szinte kizárólag, 96 százalékban férfiak az erőszaktevők.

 

Borítókép: Francia rendőrautó (Fotó: Le Figaro/Twitter)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.