Szerinte ezért hasonlította a magyar családpolitikát Annika Strandhäll korábbi szocialista szociális ügyekért felelős miniszter négy éve a legsötétebb náci, fasiszta időkhöz így:
Riasztó, ami Magyarországon történik. Most azt akarja Orbán, hogy több igazi magyar gyerek szülessen. A politika bűzlik az 1930-as évektől.
A jelenlegi miniszterelnök, Ulf Kristersson pedig ugyanezért mondta ezt két éve márciusban:
Az EU egyértelműen foglaljon állást Magyarországgal szemben. Az EU számára még fennáll a feladat, hogy megtörje a magyarországi fejlődési irányt, és keményen lépjen fel a magyar kormánnyal szemben, és támogassa az egyre erősebb ellenzéket.
Szintén a fenti okból támadnak bennünket azért, mert nekünk fontos a hazaszeretet – magyarázta Menczer Tamás. Rámutatott: a bűnügyi statisztikák azt mutatják, hogy a svédeknek semmi alapjuk arra, hogy bárkit kioktassanak arról, hogy hogyan kell élnie. A magyar emberek pedig világosan döntöttek arról, hogy nem kérnek sem a bevándorlásból, sem másból, amit külföldről akarnak rájuk erőltetni – szögezte le a politikus.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!