Szijjártó Péter: Ha a NATO-t bővítjük, az uniót miért nem?

A külgazdasági és külügyminiszter szerint csak a bővítéssel lehet erősíteni Európát.

Forrás: MTI2023. 09. 07. 13:25
OSZMANI, Bujar; SZIJJÁRTÓ Péter
Szijjártó Péter az észak-macedón külügyminiszterrel tárgyalt Fotó: Kovács Attila
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kiemelte, hogy a bővítés eddigi kudarcának az az oka, hogy sem Brüsszel, sem a tagállamok egy része nem őszinte ebben az ügyben, a nyilvánosság előtt ugyanis támogatják a folyamatot, de a zárt ajtók mögött már szkeptikusabban nyilatkoznak. – Éppen ezért számunkra elfogadhatatlan az, hogy az Európai Tanács elnöke 2030-ig ki akarja tolni az új tagok felvételének időpontját – fogalmazott. A miniszter feltette a kérdést, hogy mi az, amit ez alatt a hét év alatt tenni akar a közösség. 

Ha a NATO, amely egy védelmi szövetség, fel tudott venni három nyugat-balkáni országot, akkor azt gondolom, hogy az Európai Uniónak is képesnek kellene lennie erre

– mondta. − Minden külügyi tanácsülésen hallgatom a többiek siránkozását, hogy az oroszok, a törökök meg a nem tudom kik, hogyan hódítanak maguknak teret a Nyugat-Balkánon. Egyszerű lenne ezzel szembemenni. Például azzal, hogy fölvesszük őket az Európai Unióba – összegzett. Szijjártó Péter újságírói kérdésekre válaszolva megerősítette, hogy a kormánynak valóban szándékában áll a Budapest Airport megvásárlása, és erről zajlanak a tárgyalások, részleteket viszont még korai lenne közölni. Szavai szerint stratégiai kérdés, hogy hazánk legnagyobb repülőtere milyen tulajdonban van. A svéd és finn NATO-tagság ratifikációjáról szólva legitim vitának nevezte, hogy a két ország felvételével több száz kilométerrel hosszabb lesz a határ Oroszország és az észak-atlanti szövetség között, de ennek ellenére a kormány javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek a jóváhagyásról.

Borítókép: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) fogadja hivatalában Bujar Oszmani északmacedón külügyminisztert 2023. szeptember 7-én (Fotó: MTI/Kovács Attila)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.