David Weiss különleges ügyész, aki korábban szövetségi ügyészként vezette a vizsgálatot, idén júniusban vádalkut kötött Hunter Biden védőivel, aminek alapján az elnök fia elkerülte volna a börtönt, amennyiben bűnösnek mondja magát két kisebb súlyú adóbűncselekmény vádjában, azaz kétszer 100 ezer dollár adó befizetésének elmulasztásában. Az alku részeként a fegyverbirtoklásra vonatkozó vádemelést és a bírósági tárgyalást az ügyész mellőzte volna, egy úgynevezett megelőző eljárás keretében. A bíró júliusban elutasította a vádalkut, annak szokatlanságára hivatkozva, különösen arra a kitételre, miszerint a jövőben Hunter Bident más ügyben sem állíthatták volna bíróság elé.
Hunter Biden kulcsszereplője a kongresszusi republikánusok vizsgálatának is, amely arra irányul, hogy milyen körülmények között jutottak a Biden család tagjai – iratok tanúsága szerint – több mint 20 millió dollárhoz külföldi vállalkozásoktól, így Ukrajnából, részben abban az időben, amikor Joe Biden ukrajnai ügyekért is felelős alelnök volt, fia pedig a Burisma ukrán energiavállalat igazgatósági tagja.
Kedden a kongresszus alsóházának, a republikánus többségű képviselőháznak az elnöke, Kevin McCarthy az elnök hivatali eltávolítására irányuló eljáráshoz – impeachmenthez – vezető előzetes vizsgálatot kezdeményezett arra hivatkozva, hogy az eddigi vizsgálódások megalapozzák a hivatali visszaélés gyanúját.
Borítókép: Joe és Hunter Biden. (Fotó: Drew Angerer)



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!