Hamarosan folytatódhat a Belgrád és Pristina közötti párbeszéd. Legalábbis ezt mondta Miroslav Lajcák, az Európai Unió dialógusért felelős megbízottja. Alekszandar Vucsics szerb elnök és Albin Kurti koszovói kormányfő a minap Brüsszelben egyeztetett a nyugati országok vezetőivel, ezután kerülhet most sor a párbeszéd újabb fordulójára.
Háború helyett politikai megoldás – tárgyalásokra hív Európa
Szerbia és Koszovó vezetőjét újra egy asztalnál látná Brüsszel, kérdés hajlandó-e erre Vucsics és Kurti?

Mint arról a Magyar Nemzet korábban már beszámolt, az Egyesült Államok, az Európai Unió, Németország, Franciaország és Olaszország küldöttei október 21-én tárgyaltak Kurtival és Vucsiccsal. Olaf Scholz német kancellár, Emmanuel Macron francia elnök és Giorgia Meloni olasz miniszterelnök közös nyilatkozatot fogalmazott meg a Belgrád–Pristina párbeszéddel kapcsolatban, amelyben Koszovót a Szerb Községek Közösségének megalakítására, míg Szerbiát Koszovó de facto elismerésére szólították fel.
A nyugati hatalmak, úgy tűnik tehát, megelégelték az elhúzódó konfliktust Európában, s megoldást szeretnének a két fél között.
További Külföld híreink
Ennek részeként Lajcák most bejelentette, hogy tárgyalásra hívja Szerbia és Koszovó képviselőjét - tudósít a Beta szerb hírportál. A szerb államfőnek és a pristinai miniszterelnöknek a két fél közti viszony normalizálásának következő lépéseiről kellene egyeztetnie, legalábbis a brüsszeli elképzelések szerint.
Üdvözlöm, hogy mindkét vezető hajlandóságot mutatott a megállapodás végrehajtására, annak ellenére, hogy nem tudtak megegyezni a módozatokban
– közölte Lajcák a hivatalos Facebook-oldalán.
Hozzátette: a balkáni vezetőknek észrevételeik és kérdéseik vannak a koszovói Szerb Községek Közösségének létrehozásával, s az annak statútumának európai javaslatával kapcsolatban. A szlovák származású diplomata ennek ellenére reményét fejezte ki, hogy a nyitott kérdések és aggályok tisztázódnak a következő hetekben. Lajcák elmondta, hogy az európai politikusok által ismertetett statútum „modern európai utat kínál a kisebbségvédelem érzékeny kérdésének a legjobb európai gyakorlatok és normák szerinti megoldására”. De nem ez az egyetlen eleme a megállapodásnak, amelyet alkalmazni kell – tette hozzá.
Szerbiának is vannak olyan kötelezettségei, amelyeket nem teljesítettek a megállapodásból, és látnunk kell, hogy párhuzamosan történik az előrelépés, így Koszovó és Szerbia is megkapja azt, amiben megállapodott.
– írta Lajcák a közösségi oldalán.
További Külföld híreink
Borítókép: Európai vezetőkkel egyeztet Brüsszelben Alekszandar Vucsics szerb államfő (Forrás: Miroslav Lajcák hivatalos Facebook-oldala)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Elindult a Ludovika Fesztivál
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem által szervezett, ingyenes rendezvénysorozat megnyitóját május 8-án tartották.

Orbán Viktor: Magyarország megvédi magát
A kormány válaszlépéseket ígér.

Menczer Tamás: Megvédjük Magyarországot
Súlyos vádakat fogalmazott meg Magyar Péter pártelnök ellen.

Magyarország a világ élvonalába kerül ezzel a fejlesztéssel
Magyarországon évek óta haderőfejlesztés zajlik.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Egy szélsőbaloldali provokátor kerül Gyurcsány helyére

Magyar kötődésű Real Madrid-legenda szállt bele Hansi Flickbe

Fekete Dávid friss videóban mutatta meg súlyos betegen született kisfiát

Harmadszorra kérték az Európai Parlament elnökénél Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését + videó

Jó hírt kaptak a magyar nyugdíjasok, hamarosan ezt is kapnak

Döntöttek Urusla von der Leyenék: bíróság elé viszik Magyarországot – most éppen ezért

Slot súlyos döntést hozott a Liverpool-játékos távozása után

Xabi Alonso az idény végén távozik Leverkusenből – hivatalos

Zelenszkijnek vége, kemény üzenetet kapott az ukrán vezető

Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött

Kiderült, ki válthatja a visszavonuló Gyurcsány Ferencet a parlamentben

Lelepleződött a Tisza és Ukrajna összejátszása
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Elindult a Ludovika Fesztivál
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem által szervezett, ingyenes rendezvénysorozat megnyitóját május 8-án tartották.

Orbán Viktor: Magyarország megvédi magát
A kormány válaszlépéseket ígér.

Menczer Tamás: Megvédjük Magyarországot
Súlyos vádakat fogalmazott meg Magyar Péter pártelnök ellen.

Magyarország a világ élvonalába kerül ezzel a fejlesztéssel
Magyarországon évek óta haderőfejlesztés zajlik.