A kapcsolat nem szűnt meg a szülőfölddel. Férje, lánya – Francia Zsuzsa az Egyesült Államoknak szerzett két olimpiai bajnoki címet evezésben – és ő is magyar és amerikai állampolgár. Mindig volt magyar útlevelük, évente hazajárnak.
Örülök, hogy magyarnak születtem. Boldog és gondtalan volt a gyermekkorom, a diákéveim. A könnyűzenei élet akkori gazdagsága, a jobbnál jobb hangú énekesek, a szép dalok ma is egy pillanat alatt visszaröpítenek az ifjúságomba. Általános iskolás korom óta Zorán és Dusán dala, a Gyémánt és arany volt a himnuszom, amiből erőt merítettem
– nyilatkozta akkor.

Korábban arról beszélt, hogy gyerekkorában az édesanyja minden év október elején izgatottan hallgatta a rádióban, hogy ki és miért kapott abban az évben Nobel-díjat. Remélte, hogy egyszer a jó tanuló kislánya lesz az.
Erre azt felelte: „Anyuka, még egy ösztöndíjat se tudtam kapni, nemhogy Nobel-díjat!” Ezt az édesanyja nem érte meg. 2018 decemberében, 89 évesen meghalt.
Karikó Katalin életében kudarcok is voltak, de akkor sem szenvedett. Boldog volt, mert azt csinálhatta, amit a legjobban szeretett. Kutatott. Kívülről azt láthatták, hogy lefokozták, de ha a kísérletek sikerültek, minden rendben volt. – Aki nem értékeli a felfedezés örömét, az ne menjen erre a pályára, csodálatos érzés valami olyan felfedezése, ami az embereket szolgálja – mondta ezzel kapcsolatban. Nem akarta, hogy tudjon róla a nagyvilág, hogy a neve forogjon. Csupán azt tudta, hogy amit csinál, az fontos.
Nagyon sokan várták, hogy Karikó Katalin 2021-ben Nobel-díjat kapjon a koronavírus elleni vakcina kifejlesztésében nyújtott teljesítményéért. Amikor kiderült, hogy nincs a 2021-es és a 2022-es Nobel-díjasok között, nagy volt a csalódás. Az orvosi Nobel-díjak esetében tendencia, hogy ne adott gyógyszer vagy eljárás felfedezéséért ítéljék oda, hanem új gyógyszerek felfedezését elősegítő elvi eljárás felfedezéséért. Karikó Katalin kitüntetése sokkal inkább várható az mRNS széles körű alkalmazására vonatkozó eredményeiért, mint konkrétan a koronavírus elleni védőoltás kifejlesztéséért – jósolta meg Hargittai István akadémikus, a Magyar Tudomány lapban megjelent írásában. Ez az elv és alkalmazása egyébként még messze nem érte el a benne rejlő lehetőségek teljes kihasználását, és ez várakozásra késztethette a díjat odaítélőket. Ha Karikó Katalin Nobel-díjának motivációja a vakcina kifejlesztése, akkor az orvosi díj indokolt. Ha azonban a motiváció alapja a tágabb mRNS-munka, akkor nagyobb esélye lehet a kémiai díjnak. A kérdés a bejelentéssel eldőlt.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!