Magyarország kiáll a szabadság, a család és a keresztény tradíció mellett – hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök az egyetlen országos terjesztésű ausztrál napilapnak, a The Australiannek adott interjúban. A cikk beszámol arról, hogy a Dohány utcai zsinagógában különböző felekezetek és politikai pártok együtt álltak ki a Hamász palesztin szervezet által megtámadott Izraelért. Ennek kapcsán Novák Katalin visszautasított minden olyan felvetést, amely szerint Magyarországot az antiszemitizmus jellemezné.
A zsidóság számára Európa legbiztonságosabb országa
– Magyarországon zéró tolerancia van az antiszemitizmussal szemben. Azon a napon Izrael és a zsidó nép mellett álltunk ki. Nagyon erős zsidó közösség él Magyarországon, amelynek jogai teljes mértékben biztosítottak. Zsidó barátaim mindig mondják, hogy milyen jó, hogy Magyarországon nem kell félniük, ha kipát viselnek közterületen vagy nyilvánosan vallják meg zsidó hitüket – fogalmazott.
A zsidó embereknek, más európai országokkal ellentétben, Magyarországon nem kell tartaniuk támadásoktól
– tette hozzá az államfő.
Ennek kapcsán a cikk megemlíti Köves Slomónak, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség–Magyar Zsidó Szövetség vezető rabbijának korábbi nyilatkozatát, aki szerint a magyarországi zsidó közösség van az egyik legnagyobb biztonságban Európában.
Arra a kérdésre, hogy a nyugati médiában miért jellemzik tévesen Magyarországot és a magyarokat antidemokratikusnak és szabadságellenesnek, az államfő úgy válaszolt: egyebek mellett azért, mert nem értik a magyar nyelvet, másrészt a magyar álláspont sokszor nem illik bele a fősodratú, liberális narratívába, de Novák Katalin szerint az is igaz, hogy nem helyezünk elég hangsúlyt arra, hogy megmagyarázzuk az álláspontunkat. – Sokszor nehéz megérteni, hogy olyan emberek, akiknek egy része még csak nem is járt Magyarországon, hogyan állíthatnak határozottan ilyen tévhiteket Magyarországról és a magyar emberekről – húzta alá.
Furcsa liberalizmus
Novák Katalin példaként említi, hogy egy nagy európai hírportál interjút készített vele a közelmúltban. Mivel a válaszai nem olyanok voltak, mint amilyeneket vártak, a cikk végül meg sem jelent.
Nehéz elfogadni ezt a fajta liberalizmust
– jellemezte a helyzetet a köztársasági elnök. A közmédia kérdésére a Sándor-palota megerősítette, hogy a Politico című médiumról van szó.