Ilyet biztosan nem látott még: együtt énekelnek a balkáni vezetők + videó

Egy borozáson együtt dalolt a montenegrói és a szerb elnök, valamint az északmacedón kormányfő.

2023. 11. 17. 7:08
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Belgrádban a második nemzetközi borvásár megnyitóját és a kétoldalú találkozókat követően a szerb főváros egyik éttermében töltötte a csütörtök estét a szerb és a montenegrói elnök, valamint a macedón kormányfő. A hangulat annyira jó volt, hogy a végén együtt dalra fakadtak – tudósít a Kurir szerb napilap.

A három vezető stílusosan a Dajte vina, hocu lom, azaz az „Adj bort, mulatni akarok” című nótát énekelte együtt. Az estéről Alekszandar Vucsics szerb köztársasági elnök posztolt az Instagramján. A videó mellé pedig azt írta:

Éljen a barátság Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia között!

Belgrádban csütörtökön a Nyitott Balkán kezdeményezés második nemzetközi borvásárának megnyitóját tartották, melyen Vucsics mellett részt vett Dimitar Kovacsevszki macedón miniszterelnök, a montenegrói elnök, Jakov Milatovics, valamint az olasz Veneto régió vezetője, Luca Zaia is.

Az ilyen vásárok szervezése és részvétele a nyugat-balkáni egységes közös piac kialakítását szolgálja, és együttesen megnyitja az utat a nagy európai piac felé. Macedón, szerb, albán és montenegrói pincészetek állnak egymás mellett

– írta a találkozó kapcsán a közösségi oldalán a macedón miniszterelnök.

 

Borítókép: A belgrádi nemzetközi borvásáron az északmacedón, a szerb és montenegrói vezető (Forrás: Facebook/Dimitar Kovacsevszki)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.