Közölte, a hatályban lévő szankciós rezsimek nem igazán érik el a kitűzött célokat, csak nagyon sok kárt, felesleges szenvedést okoznak, főképp azoknak, akik abszolút nem tehetnek a kiváltó okokról.
Mi azt szeretnénk, ha a jövőben minél kevesebb szankciós rezsim keserítené meg a világ életét, s ezek helyett a globális együttműködés, a konnektivitás, az összeköttetések időszaka jönne el
– fogalmazott. Szijjártó Péter ezért üdvözölte, hogy az Egyesült Államok jelentősen lazította a Venezuelával szembeni korábbi korlátozásait, illetve hogy egyre intenzívebb a latin-amerikai ország gazdasági együttműködése Spanyolországgal, Portugáliával és Franciaországgal.
Azt szorgalmazzuk, hogy az Egyesült Államokhoz hasonlóan az Európai Unió is lazítson a Venezuelával szembeni szankciós intézkedéseken
– jelentette ki. Ennek kapcsán pedig érintette, hogy már sikerült elérni az EU-szankciók felülvizsgálati időszakának fél évre csökkentését. A tárcavezető leszögezte, hogy Budapest és Caracas hasonló állásponton van az ukrajnai háború ügyében, és ez egybeesik a globális többség álláspontjával is.
Mindketten azt szeretnénk, ha mielőbb béke lenne […] Mindketten úgy látjuk, hogy nincs megoldása a háborúnak a harctéren. A béke esélye napról napra csökken azáltal, hogy még több ember hal meg, még nagyobb pusztításra kerül sor, ezért az öldöklésnek és a rombolásnak minél előbb véget kell vetni
– mondta.
A külgazdasági és külügyminiszter a nap folyamán találkozik többek között venezuelai kollégájával, Yván Gillel, illetve az olajipari tárca vezetőjével, Pedro Rafael Tellecheával is.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!