Az Európai Parlamentet sújtó történelmi korrupciós botrány alatt három képviselő ellen már megtörtént a vádemelés, bár Eva Kaili, Marc Tarabella és Andrea Cozzolino tagadják az érintettségüket, így a szokásos módon részt vehetnek a parlament munkájában és szavazhatnak. Az ügyben most a rendőrségi nyomozás újabb dokumentumai szivárogtak ki a Politico beszámolója szerint.
A brüsszeli korrupciós botrány „hasznos idiótáiról” kerültek elő dokumentumok
A sáros képviselők jelenleg is aktívan dolgoznak a parlamentben.

Ezek alapján hat újabb, hivatalban lévő, Brüsszelben munkálkodó európai parlamenti képviselőt és egy hivatalnokot is azonosítottak a korrupciós hálózatból.
A politikusok és társaik szintén pénzt vagy ajándékokat fogadtak el Katartól és más külföldi kormányoktól az uniós politika és egyes viták befolyásolásáért cserébe. Vádemelés ellenük még nem történt, de
a nevüket a két fő gyanúsított, Pier Antonio Panzeri volt európai parlamenti képviselő, a hálózat állítólagos vezetője és korábbi asszisztense, Francesco Giorgi adták meg a belga hatóságoknak.
Bár a cikk nem említ neveket, a Politico azt elárulta, hogy 250 ezer eurót (95 millió forintot) is kaszálhattak a politikusok, bizonyára azért, hogy külföldi érdekeket képviseljenek a brüsszeli napirend kialakításában.
Egy másik esetben az egyik EP-képviselő állítólag egy órát kapott. Az uniós tisztviselő húszezer eurót is elfogadott készpénzben
– állítja a Politico egy másik fő gyanúsítottra hivatkozva.
Sokat elárul, hogy az egykori asszisztens, Giorgi azt állítja a dokumentumokban: az érintettek nem mindegyike volt tisztában a volt főnöke által működtetett hálózattal. Ezek szerint a képviselőknek nem is gyanús, ha luxusórákat vagy pénzeszsákokat ígérnek nekik, cserébe azért, hogy külföldi érdekeket képviseljenek.
Giorgi ezeket a képviselőket hasznos idiótáknak nevezte.
A képviselők spontán amnéziájának ellentmond egyébként az, hogy a volt asszisztens részletesen beszámolt az egykori képviselő módszereiről is, amit a meggyőzés érdekében alkalmazott. Felsorol olyan dolgokat, mint a képviselő által elnökölt NGO-ra hivatkozás a hitelesség érdekében, de a szexuális ellenszolgáltatás is több alkalommal szóba került.
Az Európai Parlament szóvivője a folyamatban lévő bírósági eljárásokról nem nyilatkozott, de hangsúlyozta a brüsszeli lapnak, hogy teljes mértékben együttműködnek a nemzeti igazságügyi hatóságokkal, és határozottan ellenzik a korrupciót.
Borítókép: Képviselők az Európai Tanács spanyol elnökségéről tartott vitán az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén 2023. december 13-án (Fotó: MTI/EPA/Ronald Wittek)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Donald Trump nagy lépést tett Grönland megszerzéséért, szerinte a világ békéje a tét
Az amerikai elnök vámokat vet ki Dániára és több más európai országra, amíg meg nem tudja vásárolni Grönlandot.

Kadirov fia az életéért küzd, mentőrepülőgéppel szállították kórházba
Az eset előtt néhány nappal a csecsen vezető nyilvánosan bírálta az ukrán elnököt.

Luxusjacht, botrány és Afrika – Magyar Péter új embere mindent visz
A Shell múltját súlyos vádak árnyékolják be.

Trumpot hibáztatja Irán legfelsőbb vezetője
Európa figyelmeztetést adott ki.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Donald Trump nagy lépést tett Grönland megszerzéséért, szerinte a világ békéje a tét
Az amerikai elnök vámokat vet ki Dániára és több más európai országra, amíg meg nem tudja vásárolni Grönlandot.

Kadirov fia az életéért küzd, mentőrepülőgéppel szállították kórházba
Az eset előtt néhány nappal a csecsen vezető nyilvánosan bírálta az ukrán elnököt.

Luxusjacht, botrány és Afrika – Magyar Péter új embere mindent visz
A Shell múltját súlyos vádak árnyékolják be.

Trumpot hibáztatja Irán legfelsőbb vezetője
Európa figyelmeztetést adott ki.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!