A szocialista (PSOE) spanyol kormányfő múlt héten robbantott ki diplomáciai háborút a két ország között, miután személyes izraeli és palesztinai látogatása után bejelentette, hogy az Európai Uniótól függetlenül, egyoldalúan elismeri a palesztin államot. A döntéssel az Izraelt hetek óta provokáló, a szocialista párttal koalícióban kormányzó szélsőbaloldali Sumar követeléseinek tett eleget, mely egyebek mellett azt gondolja, hogy Izrael terrortámadásokat követ el civil palesztin lakosság ellen.
Izraelnek elege van Spanyolországból, elmélyült a diplomáciai csörte
Pedro Sánchez spanyol szocialista kormányfő szerint Izrael nem tartja be a nemzetközi humanitárius jogot. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnöke szégyenletesnek minősítette a kijelentést, és válaszul hazahívta madridi nagykövetét.

Sánchez csütörtökön tovább súlyosbította a konfliktust, miután az állami televíziónak adott interjújában közölte, hogy tekintettel a gázai halálos áldozatok magas számára, őszinte kétségei vannak afelől, hogy Izrael betartja-e a nemzetközi humanitárius jogot.
A spanyol kormányfő emellett ismét kiállt a palesztin állam elismerése mellett, majd közölte, hogy szerinte Izrael az elmúlt években szisztematikusan megszállta a palesztin területeket Ciszjordániában. Végül azzal zárta gondolatait, hogy ami Gázában zajlik, az elfogadhatatlan, csakúgy, mint ami azután fog történni, hogy véget ér a jelenlegi erőszakspirál.
Benjamin Netanjahu miniszterelnök válaszul azt mondta, szégyenletesek a spanyol kormányfő szavai, majd arra utasította külügyminiszterét, hogy tegye meg a szükséges lépéseket. Eli Cohen az X-en azt írta:
A spanyol miniszterelnök felháborító kijelentései után, aki megismételte az Izraellel szembeni alaptalan vádakat, visszahívom spanyolországi nagykövetünket Jeruzsálembe.
Hozzátette, hogy országa fenntartja az álláspontját, és a mészárlásokért kizárólag a Hamászt teszi felelőssé, mely háborús és emberiesség elleni bűncselekményt követ el Izrael állampolgárai, valamint a Gázai övezet lakói ellen. Netanjahu emellett Spanyolország izraeli nagykövetét is behívatta egy megrovó elbeszélgetésre.
Alig néhány órával a madridi küldött visszahívása előtt José Manuel Albares külügyminiszter még igyekezett finomítani Sánchez nyilatkozatait, és közölte, hogy Izraelnek joga van megvédenie magát a humanitárius jogok tiszteletben tartása mellett. Továbbá kifejezte vágyát a két ország közötti jó kapcsolat fenntartása iránt is.
A diplomáciai krízis mögött álló szélsőbaloldali Sumar viszont közölte, hogy nagyra értékeli Pedro Sánchez bátorságát, főleg azt, hogy képes Benjamin Netanjahu arcába mondani, hogy fejezze be a palesztin lakosság elleni népirtást. Ezzel együtt a párt arra buzdítja a miniszterelnököt, hogy gyakoroljon még komolyabb nyomást Izraelre.
A szélsőbaloldali nyomás miatt az Európai Unión belül jelenleg Pedro Sánchez kormányfő az, aki a legkritikusabban fogalmaz Izraellel kapcsolatban, ami nemcsak példátlan diplomáciai konfliktust eredményezett a két ország között, hanem hatalmas belpolitikai feszültséget is okoz. Izrael a terrorizmus támogatásával vádolja a spanyol kormányt, az idei választásokon győztes, de a kormányalakítással kudarcot vallott Néppárt (PP) pedig közölte, hogy Sánchez felelőtlen, és szándékosan tönkre akarja tenni a kapcsolatot Jeruzsálem és Madrid között.
Borítókép: Pedro Sánchez miniszterelnök (Fotó: MTI/EPA/EFE/Chema Moya)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Trump és Zelenszkij telefonon tárgyalt, kemény üzenet érkezett Amerikából
Az amerikai elnök a béke mellett állt ki.

Korlátozzák a mobilok használatát a fővárosban
Komoly oka van az intézkedésnek.

Pápaválasztás: így reagáltak az amerikai püspökök
A chicagói egyházmegye pénteken külön hálaadó misét tart az új egyházfő tiszteletére.

A brüsszeli vezetők felrobbannak ettől a videótól
Hiába fenyegetőztek a háborúpárti politikusok.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Gyurcsány Ferenc lemond és elválik Dobrev Klárától

Gyurcsányék válnak: milliárdos vagyon sorsa a tét

Kitálalt társa a Házasság első látásra Maricájáról, ezért tűnt el a reality sztárja?

A Coca-Cola meghátrált a fogyasztók akarata előtt

Ha kell, az ország hosszában átfésülik a folyót: 10 éves kislány zuhant a vízbe, ellepték a rendőrök a rakpartot

Tiszta vizet öntött a pohárba a román politikus: ezért nem kapja meg az uniós forrásokat Magyarország

Kicsoda Robert Prevost, azaz XIV. Leó pápa?

Öt tapasztalt játékos kikerült a magyar kézilabda-válogatott keretéből

Megszólal a móri mészárlás egyik elkövetője, most mindent elárul a végzetes napról

Kiheréli a férfiakat és rabszolgahajcsár – mondják az olimpiai bajnokról

Kuzmányi István: Úgy beszélt, mintha Budapesten lett volna

Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Trump és Zelenszkij telefonon tárgyalt, kemény üzenet érkezett Amerikából
Az amerikai elnök a béke mellett állt ki.

Korlátozzák a mobilok használatát a fővárosban
Komoly oka van az intézkedésnek.

Pápaválasztás: így reagáltak az amerikai püspökök
A chicagói egyházmegye pénteken külön hálaadó misét tart az új egyházfő tiszteletére.

A brüsszeli vezetők felrobbannak ettől a videótól
Hiába fenyegetőztek a háborúpárti politikusok.