Meghalt a kárpátaljai terrortámadás egyik áldozata

Az elhunyt 55 éves ember lábát korábban amputálták, ám így sem sikerült megmenteni az életét.

2023. 12. 16. 20:54
Kárpátalja robbantás
Fotó: Facebook
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Meghalt a kárpátaljai gránátrobbanás egyik áldozata − írta az Ukrayinska Pravda rendfenntartókra hivatkozva. A forrás szerint a robbanás után az áldozat lábát amputálni kellett, és az orvosok számos belső szervi sérülést diagnosztizáltak nála. 

Az információk szerint az elhunyt 55 éves volt, a robbanás után kritikus állapotban került intenzív osztályra.

Mint lapunk korábban megírta, két embert ápoltak kórházban súlyos sérülésekkel abból a húsz emberből, akik megsérültek akkor, amikor Szergej Batrin önkormányzati képviselő egy ülésterembe lépett három kézigránáttal a kezében, és az ott ülő kollégái közé dobta azokat.

Az elkövető motivációját egyelőre nyomozzák, ám úgy tudni, hogy a kollégáival való vita után történt az eset, amit videóra is vettek. Az esetet terrorakciónak minősítették. Batrin, aki Volodimir Zelenszkij pártjához tartozik, magához tért a robbantás után.

Borítókép: Helyszíni kép (Forrás: Facebook)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.