Őrizetbe vették annak a cégnek az ügyvezetőjét, amely a csatornabekötési munkálatokat végezte a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium diákotthonának közvetlen közelében – tudta meg a Maszol. A nyomozásban részt vevő forrásaik szerint a vezetőt 24 órával a tragédia után vették őrizetbe.
Őrizetbe vették a székelyudvarhelyi diákotthon mellett csatornázást végző cég ügyvezetőjét
Emberöléssel és gondatlanságból elkövetett testi sértéssel vádolják.

A Lareno – Fa Kft. adminisztrátorát és egyedüli részvényesét emberöléssel és gondatlanságból elkövetett testi sértéssel vádolják, és indítványozzák előzetes letartóztatását is. A portál információi szerint a cégvezető közvetlenül koordinálta a földmunkákat és
nem tartotta be a projektben meghatározott kvótákat.
A munkásokat arra utasította, hogy ássanak le egészen az alapozás aljáig, azaz több mint két méter mélyre. Ezzel szemben a tervekben meghatározott maximális mélység 1,10 méter volt, a tényleges talajszinttől számítva.
Korábban a Magyar Nemzet is beszámolt arról, hogy Székelyudvarhelyen hétfő délután részben összeomlott a Tamási Áron Gimnázium diákotthonának épülete, négy diákot temetve a romok alá. Egyikük azonnal meghalt.
További Külföld híreink
Borítókép: a leomlott épület (Fotó: MTI/Veres Nándor)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Dömötör Csaba: Ilyenkor dől el, hogy kire lehet számítani
Most dőlt el, ki áll ki a gazdák mellett.

Front Robert C. Castellel – „Olcsóbban, de ugyanazzal az amerikai hegemóniával”
Robert C. Castel a Front legutóbbi adásában Trump stratégiáját is elemezte.

Németország 81 elítélt afgánt toloncoltatott ki
Ez csak a kezdet.

Az EU jóváhagyta az eddigi egyik legszigorúbb szankciós csomagot
Ez a szervezet 18. szankciós csomagja az ukrajnai háború kezdete óta.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk