Hatalmas vihar söpört végig az elmúlt napokban Németországon, a havazás és az ónos eső még kedden is súlyos fennakadásokat okozott. A müncheni repülőtér gyakorlatilag teljesen leállt a reggeli órákban, mintegy 650 járatot kellett törölni, csupán délben indították újra a járatokat, ám szigorú korlátozások maradtak érvényben.
Szigorú korlátozások vannak érvényben a müncheni repülőtéren + videó
A havazás és az ónos eső súlyos fennakadásokat okozott a németországi vasúti közlekedésben is.

A Der Tagesspiegel német napilap közlése szerint szerdán ismét járatkimaradásokra kell számítani, ám valószínűleg nem kerül sor a repülőterek teljes lezárására.
Florian Hermann bajor kancelláriaminiszter a kabinet keddi ülését követően ígéretet tett arra, kivizsgálják, hogy az időjárás miért okozott ekkora fennakadásokat, különösen a vasúti közlekedésben.
A német állami vasúti társaság közölte, hogy az időjárás okozta fennakadások a következő napokban is fennállnak majd, és arra kérte az utasokat, aki tudja, halassza el utazását december 6-a utánra. Az elmúlt napokban több vonat nem közlekedett, ám kedden már megindultak az első vonaton Münchenből Ausztriába.
Borítókép: Parkoló repülőgép a müncheni repülőtéren 2023. december 5-én (Fotó: MTI/EPA/Szilágyi Anna)
További Külföld híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Trump légicsapásokat helyezett kilátásba, Izrael pedig csatlakozna hozzá
Az amerikai elnök többször figyelmeztette az iráni vezetést.

Olaszországban is tüntetnek a gazdák a Mercosur ellen + videók
A gazdák attól tartanak, hogy tisztességtelen verseny alakul ki.

Machado Trumpnak tett gesztusa akadályba ütközött
A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Bizonytalanság övezi az idei budapesti CPAC-et + videó
Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Trump légicsapásokat helyezett kilátásba, Izrael pedig csatlakozna hozzá
Az amerikai elnök többször figyelmeztette az iráni vezetést.

Olaszországban is tüntetnek a gazdák a Mercosur ellen + videók
A gazdák attól tartanak, hogy tisztességtelen verseny alakul ki.

Machado Trumpnak tett gesztusa akadályba ütközött
A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Bizonytalanság övezi az idei budapesti CPAC-et + videó
Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!