Tavaly a súlyosan eladósodott Berlin, mint tartomány több mint 1,1 milliárd eurót költött a migránsok ellátására. Ez derül ki a szociáldemokrata Cansel Kiziltepe által vezetett Szociális és Integrációs Igazgatóság válaszaiból, amelyeket Gunnar Lindemann, az Alternatíva Németországért (AfD) képviselőjének két kérdésére adott – írja a Junge Freiheit német konzervatív lap.
Ennyi pénzt költött migránsokra a durván eladósodott Berlin
Migránsokra költötte Berlin a költségvetése csaknem három százalékát tavaly, ez derül ki a hivatalos adatokból. Mindeközben nincs pénz az iskolák és sportcsarnokok felújítására vagy a közlekedési infrastruktúra karbantartására.

Eszerint a berlini szenátus csak a migrációra az összes kiadás 2,9 százalékát, vagyis minden 35. eurót költötte el. A berlini állami költségvetés tavaly összesen 37,9 milliárd eurót tett ki. Berlin egyébként 63,2 milliárd euróval Észak-Rajna-Vesztfália után a második legeladósodottabb szövetségi tartomány.
Az előzetes elemzések szerint a 2023-as költségvetési évben a menedékkérők ellátásáról szóló törvény alapján mintegy 613 millió eurós kiadás merült fel Berlin tartományban – közölte a szenátus.
Ez a pénz nem a Kereszténydemokrata Unióé és nem is a szociáldemokratáké. Ez a berlini emberek tulajdona, és a szenátusnak az ő javukra és bizalmukra kell gazdálkodnia vele
– fakadt ki Lindemann az adatok kapcsán, aki kiemelte, hogy eközben nincs pénz az iskolák és sportcsarnokok felújítására vagy a közlekedési infrastruktúra karbantartására.
Közben a menedékkérők száma továbbra is jelentősen emelkedik. A szenátus válasza szerint Berlin tavaly 19 687 menedékkérőt fogadott be a rögzített kvóta szerint, ebben a statisztikában nem szerepelnek azok, akik Ukrajnából menekültek el.
Borítókép: Illegális migránsok (Fotó: Ciro Fusco)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Észak-Korea megvádolta az Egyesült Államokat
Észak-Korea a fegyverexportra vonatkozó szabályok enyhítését sérelmezi.

Ufók repültek a Csendes-óceán felett? + videó
Az amerikai haditengerészet által rögzített felvételeken a tengerből kiemelkedő, rejtélyes repülő tárgyak láthatók.

Ferenc pápa fogadta Vance alelnököt
A katolikus egyházfő a húsvét vasárnapi szertartás előtt találkozott az Egyesült Államok alelnökével.

Moszkva figyelmeztette Németországot, maradjon ki a háborúból
A Kreml szerint a németek szándéka nyílt részvételt jelentene.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Hiábavaló volt a Tisza Párt színjátéka: Magyar Péter szerepéről saját képviselője rántotta le a leplet

A Barcelona trénerénél elszakadt a cérna, a dühkitörés futótűzként terjed a neten + videó

„Meghasadt a szívem"; szakított a sportvilág imádott álompárja

Európában is példátlan – így látták a Mandiner olvasói Hont András interjúját Orbán Viktorral

Ha ezt frissíted, onnantól megfigyelnek téged! Mutatjuk, mit ne tegyél

Életmentő beavatkozást kellett elvégezni Nyilasi Tiboron

Ronnie O’Sullivan is ledöbbent, döntőfrém és tovább él a Crucible-átok

Kiderült a titok: ezért olyan olcsó az IKEA-ban mindenki kedvence, a svéd húsgolyó

Szoboszlai Dominik és társai nagy bulijához a magyar csatár utódját keresik + videó

Olimpiai bajnokunk mért hatalmas ütést Magyar Péterre

A Barcelona nyilvánosan űzött gúnyt a Real Madridból

Gazdag összecsapott Messivel, két gólt szerzett a magyar focista az MLS-ben
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Észak-Korea megvádolta az Egyesült Államokat
Észak-Korea a fegyverexportra vonatkozó szabályok enyhítését sérelmezi.

Ufók repültek a Csendes-óceán felett? + videó
Az amerikai haditengerészet által rögzített felvételeken a tengerből kiemelkedő, rejtélyes repülő tárgyak láthatók.

Ferenc pápa fogadta Vance alelnököt
A katolikus egyházfő a húsvét vasárnapi szertartás előtt találkozott az Egyesült Államok alelnökével.

Moszkva figyelmeztette Németországot, maradjon ki a háborúból
A Kreml szerint a németek szándéka nyílt részvételt jelentene.