Észak-Korea pénteken tüzérségi gyakorlatot indított a Dél-Koreai határ közelében, kétszáz lövést adott le a két ország közötti vitatott tengeri határtérség felé, megsértve ezzel a 2018-as katonai egyezményt – közölte pénteken a dél-koreai hadsereg illetékese.
Evakuálták a lakosokat a koreai lőgyakorlat miatt
Észak-Korea pénteken tüzérségi gyakorlatot indított a Dél-Koreai határ közelében, kétszáz lövést adott le a két ország közötti vitatott tengeri határtérség felé, megsértve ezzel a 2018-as katonai egyezményt.

Az észak-koreai tüzérség a helyi idő szerint pénteken 9 és 11 óra között lőtte ki a lövedékeket, amelyek a tengeri határtérségtől északra csapódtak a vízbe, és nem okoztak károkat a dél-koreai hadsereg tájékoztatása szerint.
A dél-koreai vezérkari főnök az észak-koreai hadgyakorlatot provokációnak nevezte, és hangsúlyozta, hogy Szöul megfelelő válaszlépéseket fog tenni, de azokat nem részletezte.
A dél-koreai Jongpjong-sziget lakói ugyanakkor közölték, hogy a dél-koreai hadsereg elrendelte a sziget evakuálását azzal az indokkal, hogy pénteken tengeri lőgyakorlatot akarnak tartani a térségben.
A két Korea tengeri határvidékén 1999 óta számos, halálos áldozatokkal is járó összecsapás történt. 2010-ben Észak-Korea tüzérségi támadást indított a Jongpjong-sziget ellen, amelyben négy dél-koreai vesztette életét.
A 2018-as egyezményben Phenjan és Szöul vállalta, hogy leállítják a tüzérségi gyakorlatokat és a légi megfigyelést a határ mentén kialakított ütközőzónákban. Észak-Korea azonban tavaly novemberben felmondta az egyezményt, miután Dél-Korea részben felfüggesztette azt egy észak-koreai katonai kémműhold sikeres fellövése után.
Borítókép: Kim Dzsong Un első számú észak-koreai vezető (Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Orosz elnöki sajtószolgálat/Mihail Metzel)
További Külföld híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Orbán Viktor meghívót kapott a Gázai béketanácsba Donald Trumptól
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter erről a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában beszélt.

Sulyok Tamás Németországba utazik
A köztársasági elnök Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnök meghívására munkalátogatásra megy.

Lavinák pusztítottak az Alpokban
Nőtt az áldozatok száma.

Rommá bombáztak az oroszok egy ukrán toborzóközpontot
Precíziós légicsapás semmisítette meg az épületet.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Orbán Viktor meghívót kapott a Gázai béketanácsba Donald Trumptól
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter erről a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában beszélt.

Sulyok Tamás Németországba utazik
A köztársasági elnök Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnök meghívására munkalátogatásra megy.

Lavinák pusztítottak az Alpokban
Nőtt az áldozatok száma.

Rommá bombáztak az oroszok egy ukrán toborzóközpontot
Precíziós légicsapás semmisítette meg az épületet.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!