Eltörölte a szerbiai rendszámtáblák leragasztására vonatkozó döntését a koszovói kormány pénteken, néhány nappal az után, hogy Belgrád is hasonló döntést hozott. A döntés a jószomszédi viszony fenntartása érdekében született, válaszként arra, hogy Szerbia elismerte a koszovói rendszámtáblákat, közölte a pristinai kormány pénteken – tudósít az MTI.
Már nem kell letakarni a szerb rendszámtáblákat Koszovóban
Eltörölte a szerbiai rendszámtáblák leragasztására vonatkozó döntését a koszovói kormány.

Szerbia és Koszovó még 2011-ben európai uniós közvetítés mellett egyezett meg arról, hogy kölcsönösen elismeri egymás rendszámtábláit, Szerbia azonban erre nem volt hajlandó, mivel még mindig a saját, déli tartományának tekinti a területet annak ellenére, hogy Koszovó 2008-ban kikiáltotta függetlenségét. Emiatt Belgrád korábban úgy vélekedett, hogy a Koszovó területéről Szerbia területére érkező autóknak is szerb rendszámtáblával kell rendelkezniük. Válaszlépésként a koszovói kormány 2021-ben kötelezővé tette a Szerbiából Koszovó területére lépő autók számára a rendszámtáblára ragasztható matrica használatát, mellyel a szerb nemzeti szimbólumokat takarták le.
További Külföld híreink
A múlt év végén a szerb kormány elfogadta azt a határozatot, amely voltaképpen elismeri a koszovói rendszámtáblák létjogosultságát, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ez nem jelenti Koszovó függetlenségének az elismerését.
Borítókép: Autók sora Koszovóban (Fotó: MTI/AP/Bojan Slavkovic)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Soltész Miklós: A Kárpát-medencei magyarság erősíti a kapcsolatokat a szomszédos népekkel
Soltész Miklós a Szent Miklós-napi búcsús körmenet alkalmával köszöntötte a székelyföldi település lakóit.

A török külügyminiszter elmondta, hogyan lehet tartós a béke
A fő cél, hogy az izraelieket és a palesztinokat a saját területeiken tartsa.

Újabb bizonyíték, hogy közeledik a patrióta fordulat Európában
Az FPÖ gyorsan erősödik.

Sebestyén József nővére: Ukrán részről bocsánatot sem kértek!
Lett volna lehetőség a férfi Ukrajnából való kimenekítésére.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Soltész Miklós: A Kárpát-medencei magyarság erősíti a kapcsolatokat a szomszédos népekkel
Soltész Miklós a Szent Miklós-napi búcsús körmenet alkalmával köszöntötte a székelyföldi település lakóit.

A török külügyminiszter elmondta, hogyan lehet tartós a béke
A fő cél, hogy az izraelieket és a palesztinokat a saját területeiken tartsa.

Újabb bizonyíték, hogy közeledik a patrióta fordulat Európában
Az FPÖ gyorsan erősödik.

Sebestyén József nővére: Ukrán részről bocsánatot sem kértek!
Lett volna lehetőség a férfi Ukrajnából való kimenekítésére.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!