Jake Sullivan, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója kijelentette, hogy az Egyesült Államoknak nem szabad beleavatkoznia Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők főparancsnokának esetleges kirúgásának ügyébe.
Az Egyesült Államok hivatalosan nem szól bele a Zelenszkij–Zaluzsnij vitába
Ám egyes bennfentes információk szerint mégis áldásukat adták.

Az Egyesült Államok kormányának nem szabad így vagy úgy beavatkoznia ebbe az ügybe. Ezért kimaradunk ezekből a személyi döntésekből
− mondta. Hozzátette, hogy szerinte ez az elnök joga, hogy saját személyi döntéseket hozzon.
− Egyértelművé tettük, hogy nem kívánunk részt venni ebben a konkrét döntésben. Közvetlenül szóltunk erről az ukránoknak − mondta Sullivan.
Ugyanakkor erről megoszlanak a vélemények, hogy mennyire fedi a valóságot az, amit Sullivan mondott, hiszen megjelentek olyan hírek, hogy amikor kiderült, hogy mekkora vita tört ki a két vezető között, az USA jelezte, hogy nem ért egyet a leváltásával, legalábbis addig biztosan nem, amíg nem találnak helyette megfelelő embert.
Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő lapunknak pedig arról beszélt, hogy egyes információk alapján megkapta Zelenszkij az amerikai jóváhagyást a kirúgáshoz.
További Külföld híreink
Az Origó pedig arról ír hogy Zaluzsnij nem az egyetlen katonai vezető lehet, akinek mennie kell, hiszen bennfentes információk szerint több magas rangú állami tisztviselőt is leváltana Zelenszkij, aki mindenkit el akar távolítani a környezetéből, aki nem ugyanúgy gondolkodik, mint ő.
Borítókép: Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka (Fotó: MTI/EPA/Oleh Petraszjuk)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Orbán Viktor politikájának elismerésre Donald Trump meghívása
Példátlan történelmi siker, hogy Magyarország alapítóként vehet részt a Béketanácsban – hangsúlyozta lapunknak Fekete Rajmund történész, Amerika-szakértő.

Üzentek Kallasnak: Ne igyon, mielőtt posztol
Kirill Dmitrijev, az orosz elnök különmegbízottja porig alázta az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjét.

Történelmi jelentőségű meghívást kapott Orbán Viktor Donald Trumptól
Az amerikai elnök levélben hívta meg a gázai Béketanácsba a magyar miniszterelnököt.

Orbán Viktor: Ha Trump, akkor béke!
Trump elnök felkért, hogy csatlakozzunk a Béketanács munkájához, alapítóként. Elnök úr megtisztelő felkérését természetesen elfogadtuk – fogalmazott Orbán Viktor.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Orbán Viktor politikájának elismerésre Donald Trump meghívása
Példátlan történelmi siker, hogy Magyarország alapítóként vehet részt a Béketanácsban – hangsúlyozta lapunknak Fekete Rajmund történész, Amerika-szakértő.

Üzentek Kallasnak: Ne igyon, mielőtt posztol
Kirill Dmitrijev, az orosz elnök különmegbízottja porig alázta az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjét.

Történelmi jelentőségű meghívást kapott Orbán Viktor Donald Trumptól
Az amerikai elnök levélben hívta meg a gázai Béketanácsba a magyar miniszterelnököt.

Orbán Viktor: Ha Trump, akkor béke!
Trump elnök felkért, hogy csatlakozzunk a Béketanács munkájához, alapítóként. Elnök úr megtisztelő felkérését természetesen elfogadtuk – fogalmazott Orbán Viktor.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!