Ukrajna nem érte el azokat a katonai, politikai, gazdasági sikereket, amiket meghirdetett az elmúlt két évben, amióta tart a háború. Hiába ígért Ukrajna katonai áttörést főleg azok után, hogy horribilis pénzt kapott elsősorban az Egyesült Államoktól, Európától és több országtól. Ehhez képest Valerij Zaluzsnij vezérkari főnök bejelentette, hogy Ukrajna állóháborút folytat, nincs abban a helyzetben, hogy stratégiai győzelmet érjen el, és közölte azt is, hogy Ukrajna igényt tart a legmodernebb nyugati technológiára.
Nógrádi György: A harmadik világháborút nem lehet túlélni, mindenáron el kell kerülni
Az ukrán külügyminiszter szerint Oroszország meg fogja támadni a NATO-t, aki pedig nem így gondolja, az bolond.

Volodimir Zelenszkij elképzelése az volt, hogy bármi áron támadni kell, bármi áron katonai sikereket kell elérni. Az előző NATO-csúcs előtt is sikert akart elérni, nem sikerült neki − mondta el lapunknak Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő. – Kimondottan irritálja, hogy Zaluzsnij népszerűsége nagyobb, mint az övé, és ezért elhatározta, hogy leváltja őt a pozíciójából − folytatta a szakértő.
Ma jött az információ az Egyesült Államokból, hogy az USA jóváhagyja a lépését, leválthatja a vezérkar főnökét. Ne menjünk bele, hogy jogilag létezik-e ilyen, de a gyakorlat azt mutatja, hogy igen
− magyarázta Nógrádi. Hozzátette, az alapvető cél az, hogy megszabaduljon a vezérkar főnökétől és azoktól a katonai vezetőktől, akiknek más a nézetrendszere, mint az övé. – A fő probléma, hogy olyat találjanak Zaluzsnij helyett, aki alkalmas erre, amiből meglátásom szerint nem állnak túl jól az ukránok – jegyezte meg a szakértő.
A feszültség folyamatosan nő, pár napja Zelenszkij felajánlotta Zaluzsnijnak, hogy legyen nagykövet vagy egy biztonsági tanácsadó testület főnöke − ez a megszokott és a minimum egy ilyen lemondatáskor. Ám, ezt ő visszautasította, és a törés látványossá vált kettejük között. Nógrádi György hozzátette, az államfő nem politikai vagy katonai szakértő, hanem színész volt korábban, nehezen kezd a helyzettel bármit.
Tovább borzolja a kedélyeket az is, hogy az ukrán külügyminiszter tegnap arról nyilatkozott: aki nem látja, hogy Oroszország meg fogja támadni a NATO-t, az bolond. Ugyancsak tegnap este adott interjút a német közszolgálati televíziónak a NATO főtitkára, Jens Stoltenberg, aki azt mondta, hogy nem vár orosz támadást
− emelte ki Nógrádi György.
További Külföld híreink
Vlagyimir Putyin, Oroszország elnöke nemrég nonszensznek nevezte Joe Biden, az Amerikai Egyesült Államok elnökének azon kijelentését, hogy Oroszország a jövőben megtámadhat egy NATO-tagországot. Tette mindezt azután, hogy Joe Biden amerikai elnök figyelmeztetett, hogy ha Putyin győzelmet arat Ukrajnában, akkor felbátorodhat, hogy megtámadjon egy NATO-szövetségest, ami egy harmadik világháborút robbant ki.
A harmadik világháborút nem lehet túlélni
− húzta alá Nógrádi György. – Az ukrán vezetés arra próbálja rávenni a világot, hogy bármi áron támogassuk Ukrajnát, semmi nem számít, csak az ukrán vélt vagy valós célok.
A világháborút minden normális politikus el akarja kerülni. Bármi áron, mert az az emberiség kipusztulásával járna. Ezzel a világ vezetői is tisztában vannak, többek között a NATO főtitkára is, a NATO legfontosabb parancsnokai is
− emelte ki a szakértő.
– Az elmúlt napokban a német vezetők közül senki nem beszélt egy esetleges támadásról, a német védelmi miniszter, Pistorius egy hosszú interjúban fejtette ki, hogy nem vár orosz támadást, Olaf Scholz sem vár ilyen támadást. Senki nem akar a vezető politikusok közül háborút − magyarázta.
Fontos körülmény az is Ukrajna kapcsán, hogy hamarosan választás lesz az USA-ban, és jelenleg úgy tűnik, hogy Trump a nagy esélyese a választásoknak. Eközben Zelenszkij népszerűsége folyamatosan zuhan.
Trump azt nyilatkozta, hogy megválasztása esetén 24 órán belül fegyverszünetet ér el. Erre Zelenszkij azt mondta, hogy ő Kijevben van, az édesapja pedig mindig azt mondta, hogy ha valaki nem tud valamit, ne beszéljen róla. Ilyet üzenni nem célszerű Donald Trumpnak. Nyilvánvalóan nem fog elmenni Kijevbe, hiszen nem elnök még, megválasztása esetén viszont soha nem fogja elfelejteni neki, hogy kioktatta őt
− mondta el a szakértő.
Sorsdöntő amerikai választásokra kerül tehát sor, és nyilvánvaló, hogy egy republikánus győzelem esetén fordulat állna be az amerikai politikában az orosz–ukrán háború kérdésében – jegyezte meg a szakértő.
Borítókép: Ukrán tüzérek amerikai gyártmányú, 155 mm-es M777-es ágyút készítenek fel tüzelésre a délkelet-ukrajnai Zaporizzsja régióban 2024. január 14-én (Fotó: MTI/EPA/Katerina Klocsko)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Izrael légicsapást mért Meshed városára
Az iráni légvédelem is működésbe lépett a támadás idején.

Meglepő dolgot posztolt Soros György fia
Felvonult a globalista elit színe-java.

Izrael bejelentést tett, léptek a légitársaságok
Izrael és Irán között fokozódik a háború.

Izrael csapást mért az iráni hírszerzésre
Netanjahu megerősítette a két vezető halálát.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Tényleg 50 fokos hőségre számíthatunk? – a szakértő válaszolt

Meglepő dolgot posztolt Soros György fia

Valóságos nyelvzseni vagy, ha tudod, mit jelentenek a következő, régi szavak!

Izrael-Irán háború: levegőbe emelkedett az izraeli végítélet-repülőgép, elhagyta a Ben Guriont, ez a legrosszabbra utal – videón a hírhedt Sion Szárnya

Telt házzal indul a balatoni szezon: nem találod ki, mi a nyár új slágere

Bayer show - Kósa Lajos: Zelenszkij tőről metszett falusi verekedős tempót hoz + videó

Újabb milliárdos csalással bukott le a pályázati trükkmester

Kovács István ismét szerencsét hozott a párizsiaknak: PSG–Atlético Madrid 4–0!

Orbán Viktor: A közel-keleti háború új helyzetet teremtett

Elszabadultak az indulatok a lángos ára miatt, mutatjuk, mennyi az annyi

Felújítás jön a MÁV-nál, az egyik vonalon egy hét múlva csak pótlóbusszal lehet majd közlekedni

Sokkoló videó: a fojtás után a francia cselgáncsozónő nem tért magához a budapesti vb-n
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Izrael légicsapást mért Meshed városára
Az iráni légvédelem is működésbe lépett a támadás idején.

Meglepő dolgot posztolt Soros György fia
Felvonult a globalista elit színe-java.

Izrael bejelentést tett, léptek a légitársaságok
Izrael és Irán között fokozódik a háború.

Izrael csapást mért az iráni hírszerzésre
Netanjahu megerősítette a két vezető halálát.