A 21 éves svéd lányt tavaly október 17-én tartóztatták le a Mayfairben található InterContinental Hotel közelében tartott tüntetésen, amikor az olajipari vezetők az Energy Intelligence Forumra gyűltek össze.
Bíróság elé áll Londonban Greta Thunberg egy olajtüntetés miatt
Greta Thunberg klímaaktivistának a bíróság előtt kell megjelennie, közrend elleni bűncselekménnyel vádolják egy tavalyi londoni tüntetés miatt.

Thunberg négy társával együtt novemberben a Westminster Magistrates’ Court előtt ártatlannak vallotta magát a közrendről szóló 1986. évi törvény 14. szakaszának megsértésében, írta a Reuters.
A Fossil Free London (FFL) azt közölte, hogy „szolidaritási tüntetést” tart a vádlottakkal a bíróság előtt 8.45-től. Maja Darlington, a Greenpeace brit kampányfelelőse elmondta:
A Greta és a többi békés tüntető elleni büntetőeljárás egy olyan kormányt tükröz, amely jobban törődik az olajfőnökök profitjának növelésével, mint azzal, hogy mindannyiunk számára élhető jövőért küzdjön.
„Ahelyett, hogy a klímaaktivisták ellen lépne fel, az Egyesült Királyság kormányának arra kellene kényszerítenie a Shellt és a többi olajipari vállalatot, hogy hagyják abba a fúrásokat, és kezdjenek el fizetni a bolygónknak és mindenkinek, aki rajta él, az okozott károkért.”
Az FFL a nagy olaj- és gázipari vállalatok fosszilis tüzelőanyagok felhasználása ellen kampányol. Joanna Warrington, a csoport egyik szervezője elmondta:
„Az Egyesült Királyság kriminalizálja a Gretához hasonló békés klímaaktivistákat, miközben a Mayfair hotelekben vörös szőnyeget terít a klímabűnözőknek”.
További Külföld híreink
Borítókép: Greta Thunberg svéd környezetvédő aktivista (Fotó: MTI/EPA/Justin Lane)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Tízezrek tüntettek Jemenben a déli országrész függetlenségéért
Az Egyesült Arab Emírségek által támogatott STC célja az 1967 és 1990 között önálló államként működő Dél-Jemen visszaállítása.

Kényszersorozás Ukrajnában: el tudott menekülni a toborzók elől? + videó
A felkavaró felvétel bejárta a közösségi oldalakat.

Halálos összecsapások Szíria partvidékén az alavita mecset elleni merénylet után
Legalább hárman életüket vesztették, több tucatnyian pedig megsebesültek.

Szentkirályi Alexandra: Brüsszel háborúra készül! + videó
„Józan hangokra van szükségünk!”
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Tízezrek tüntettek Jemenben a déli országrész függetlenségéért
Az Egyesült Arab Emírségek által támogatott STC célja az 1967 és 1990 között önálló államként működő Dél-Jemen visszaállítása.

Kényszersorozás Ukrajnában: el tudott menekülni a toborzók elől? + videó
A felkavaró felvétel bejárta a közösségi oldalakat.

Halálos összecsapások Szíria partvidékén az alavita mecset elleni merénylet után
Legalább hárman életüket vesztették, több tucatnyian pedig megsebesültek.

Szentkirályi Alexandra: Brüsszel háborúra készül! + videó
„Józan hangokra van szükségünk!”















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!