A szövetségi törvényhozás felsőháza 49-50 arányban utasította el a 118 milliárd dollárról szóló tervezetet, amelynek elfogadásához hatvan támogató voksra lett volna szükség. A nemmel szavazók között egyaránt voltak demokrata és republikánus szenátorok.
Brüsszel fizet az ukránoknak, Amerika nem
Az amerikai szenátus szerdán elutasította a kétpárti egyeztetés után előterjesztett, határőrizetről szóló törvényjavaslatot, amely egyben tartalmazta Ukrajna és Izrael katonai támogatásának finanszírozását is.


A szenátus kétpárti tárgyalódelegációjának tagjai tavaly decemberben óta próbálták tető alá hozni a kompromisszumot, amely megfelel a republikánusok fő követelésének, amely a bevándorlási rendszer és határőrizet jelentős és valós szigorításáról szól, és egyben lehetővé teszi az év elején források hiányában megszakadt amerikai támogatás folytatását Ukrajna számára.
A kompromisszumos javaslat elfogadását kedden határozottan sürgette Joe Biden elnök, aki a republikánusokat és elsősorban az elnökjelöltségre ismét pályázó Donald Trump volt elnököt vádolta az ukrajnai támogatás elakadása és a rekordszámú illegális bevándorlóval járó határőrizeti válság miatt is. A törvényjavaslat elbukása után az nem kerül a kongresszus alsóháza, a képviselőház elé, amelynek republikánus elnöke és több képviselőtársa már előzetesen közölte, hogy a tervezet nem jelent valós megoldást a határőrizet szigorítására a benne szereplő feltételek miatt.
A szenátusban kudarcba fulladt szavazást követően a többségi demokraták vezetője, Chuck Schumer közölte, hogy a felsőház elé terjeszt szavazásra egy módosított javaslatot, amely csak Ukrajna, Izrael és Tajvan biztonsági támogatásának fedezetét tartalmazza.
A Fehér Ház álláspontja szerint Ukrajna további támogatásán a háború kimenetele múlik. John Kirby, a Nemzetbiztonsági Tanács kommunikációs vezetője kedden újságírók előtt azt állította, hogy az ukrán hadszíntéren a parancsnokok az egyre kevesebb rendelkezésre álló katonai eszközhöz kénytelenek igazítani a műveleteket.
A kongresszus alsóházában, a képviselőházban kedden nem kapott többséget a republikánus házelnök, Mike Johnson által előterjesztett, kizárólag Izrael támogatásáról szóló jogszabályjavaslat, amely 17 milliárd dollárnyi hozzájárulást jelentett volna az Egyesült Államok legfontosabb közel-keleti szövetségese számára a Hamász elleni hadműveletekhez.
Borítókép: Illegális bevándorlók jutnak be az Egyesült Államokba a mexikói határkerítésen levő résen át az arizonai Lukeville településnél 2023. december 12-én (Fotó: MTI/EPA/Allison Dinner)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Súlyos figyelmeztetést kapott a Hezbollah
Trump különmegbízottja Libanonban tárgyalt.

Peszkov: Elfogadhatatlan lenne a rendszerváltás Iránban
Az orosz elnöki szóvivő szerint az iráni rendszerváltás „puszta említése” is elfogadhatatlan.

Odesszát és Harkivot is légicsapás érte
Halottja is van a dróntámadásnak.

Donald Trump csökkentené a munkaszüneti napok számát
Az Egyesült Államok elnöke közösségi oldalán fejezte ki nemtetszését a munkaszüneti napok nagy száma miatt.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

„Telefonozott az úszómester” – megszólalt a Palatinus tragédia szemtanúja

Micsoda villanás! Benedek Tibor fia nem apját másolta, az olaszok kikérik maguknak

Gyorsabb az agyad, mint az átlagé, ha 8 másodpercen belül megoldod ezt a rafinált IQ-tesztet

Olyan érzelmeket váltott ki Elon Muskból a hatalmas robbanás, amelyre nem sokan számíthattak + videó

Hiába a táncoslányok, minden szem L.L. Junior nadrágjára szegeződik

Moszkva ballisztikus rakétákat és taktikai atomfegyvereket telepít Belaruszba - például a rettegett Oresnyik rendszereket is

Wirtz érkezése, Szoboszlai sorsa: a bennfentes liverpooli lap karakteres következtetése jutott

Messi hatalmas szabadrúgásgólt lőtt, a BL-győztes PSG meglepő vereséget szenvedett

Csatasorba álltak a magyar fiatalok, sokan indulnának Brüsszelbe

Az Orbán-fóbiás újságíró nagyon csúnyán megbukott, rajta nevet az internet

Már több millióan látták az ibizai balhé videóját: McGregor kiütése a szórakozóhelyen!

Lázár János szépen helyretette a Tiszás tüntetőket + videó
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Súlyos figyelmeztetést kapott a Hezbollah
Trump különmegbízottja Libanonban tárgyalt.

Peszkov: Elfogadhatatlan lenne a rendszerváltás Iránban
Az orosz elnöki szóvivő szerint az iráni rendszerváltás „puszta említése” is elfogadhatatlan.

Odesszát és Harkivot is légicsapás érte
Halottja is van a dróntámadásnak.

Donald Trump csökkentené a munkaszüneti napok számát
Az Egyesült Államok elnöke közösségi oldalán fejezte ki nemtetszését a munkaszüneti napok nagy száma miatt.