A jelentés szerint az elfogottak száma elérte a 10 134-et, közülük 268-at terrorizmus vádjával tartóztattak le. A rendkívüli állapotnak minősített időszakban a hatóságok kilenc terroristaként azonosított személyt öltek meg, és három rendőr is meghalt.
Ecuadorban másfél hónap alatt több mint tízezer embert vettek őrizetbe a szervezett bűnözés elleni harcban
Több mint tízezer embert tartóztattak le Ecuadorban a 48 napja tartó nagyszabású műveletben, amelyet Daniel Noboa elnök hirdetett meg még január elején a szervezett bűnözés ellen, kiemelten a kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó bűnbandák és terrorista bűnszervezetek felszámolásáért − derül ki az ecuadori kormány legfrissebb, vasárnap közzétett jelentéséből.

A helyi hatóságok eddig összesen több mint 126 ezer intézkedést, naponta több mint 2600 akciót hajtottak végre. Elkoboztak nagyszámú lőfegyvert, robbanóanyagot és egyéb fegyvereket, valamint 253 ezer dollárnyi (90,8 millió forint) készpénzt. Lefoglaltak 979 gépjárművet, kerékpárokat és csónakokat, köztük egy kábítószer szállítására alkalmas, merülőképes hajót is.
Ugyanezen jelentés szerint a hatóságok ez idő alatt 64 tonna kábítószert is lefoglaltak.
Az év elejei börtönlázadások során kiszabadult elítéltek közül is többeket sikerült újra elfogni.
A gyilkossági arány Ecuadorban az egyik legmagasabb a dél-amerikai országok között, tavaly százezer lakosra 45 szándékos emberölés jutott. Noboa elnök hivatalosan a „belső fegyveres konfliktus” ellen hirdette meg nagyszabású ellenakcióját év elején.
A kormány legkevesebb 22 nemzetközi bűnszervezetet azonosított az országban.
Borítókép: Béke jelentésű feliratokat tartanak fel fogvatartottak a Cotopaxi börtönben, az ecuadori Latacungában 2024. január 10-én (Fotó: MTI/EPA/EFE/José Jácome)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Több ország vezetője tárgyalóasztalhoz szólította Iránt
Kína elítélte az amerikai csapásokat.

Irán nem éri meg egy háború árát Amerikának
A Trump-adminisztráció nem zárja ki a tárgyalásokat.

Az iráni parlament megszavazta a Hormuzi-szoros lezárását
A világ olajszállítmányainak ötöde ott halad át.

Szijjártó Péter: Magyarország érdeke az, hogy ne jöhessen létre újabb nukleáris fegyverarzenál a világban
Sajnos a közel-keleti helyzet egyre súlyosabbá válik, egyre súlyosabb harcok zajlanak a térségben – mondta a külügyminiszter.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Menekül a Tisza, tüntetik el a nyomokat, de már késő

Orbán Viktor intézkedéseket jelentett be

G.w.M hozzávágta a cipőjét Kulcsár Edinához: „Ennél csak durvábbak jönnek, ha már egy ilyet megenged”

Az iráni parlament megszavazta a Hormuzi-szoros lezárását az amerikai támadások után + videó

Ezt vette az Ötöslottó 1 milliárdos nyereményéből a magyar szerelmespár: megdöbbentő, mire adták ki a pénzt

Fontos bejelentést tett Orbán Viktor: erre kell felkészülnünk

A spanyolok nekimentek az UEFA-nak, óriási balhé az Anglia elleni meccsen

Esküvőjére készül a Fradi gyönyörű játékosa

Magyar Péter akkora lyukra futott, hogy rögtön bele is zuhant

Orbán Viktor újabb információkat osztott meg a Védelmi Tanács üléséről, erre kell készülnünk

Csikós Zsóka zárásként olyat tett, amire még nem volt példa a magyar kajak-kenuban

Irán nem kegyelmez a kettős állampolgároknak
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Több ország vezetője tárgyalóasztalhoz szólította Iránt
Kína elítélte az amerikai csapásokat.

Irán nem éri meg egy háború árát Amerikának
A Trump-adminisztráció nem zárja ki a tárgyalásokat.

Az iráni parlament megszavazta a Hormuzi-szoros lezárását
A világ olajszállítmányainak ötöde ott halad át.

Szijjártó Péter: Magyarország érdeke az, hogy ne jöhessen létre újabb nukleáris fegyverarzenál a világban
Sajnos a közel-keleti helyzet egyre súlyosabbá válik, egyre súlyosabb harcok zajlanak a térségben – mondta a külügyminiszter.