A brit védelmi árnyékminiszter reformok szükségességét fogalmazta meg ahhoz, hogy Nagy–Britannia élen járhasson Európa védelmében és képes legyen megfelelni ennek a kihívásnak.
Legnagyobb gyengénk fegyveres erőink állapota és egy olyan rendszer, amely nem alkalmas arra, hogy elrettentse és szükség esetén leküzdje azokat a konfliktusokat, amelyekkel ez az évszázad fenyeget bennünket
– nyilatkozta a Sunday Expressnek adott interjúban.
Jelenleg a brit reguláris hadsereg állománya 73 000 fő. Healey erről az adatról úgy nyilatkozott, hogy ez a legkisebb létszám Napóleon óta, miközben a NATO emelni akarja a magas készültségi fokú erők létszámát.
Kiemelte, hogy Nagy-Britannia nem mutathat gyengeséget az Oroszországból érkező fenyegetéssel szemben, és ha Putyin győz Ukrajnában, akkor nem fog megállni ott.
Ezért hangsúlyozta, hogy
az Egyesült Királyság védelme Ukrajnában kezdődik.
Kiemelte, hogy az Egyesült Királyságnak a NATO-ban nagyobb szerepet kell vállalnia, az országnak szorosabbra kell fűznie a szövetséget Franciaországgal, Németországgal és az Európai Unióval, majd elmondta, hogy az Egyesült Királyság
az orosz agresszió évtizedével néz szembe, és ezért kell fokoznunk a védelmet.
Ha az Egyesült Államokban Donald Trump lesz a republikánusok jelöltje és az elnökválasztás után váltja Joe Bident a Fehér Házban, akkor egy jövőbeli munkáspárti kormánynak egy Joe Bidentől merőben eltérő vezetővel kell együtt dolgoznia.
Elismerte Trump azon lépését, hogy
nyomást gyakorolt valamennyi NATO-országra, hogy teljesítsék kiadási kötelezettségeiket, és ragaszkodik ahhoz, hogy az államoknak nagyobb felelősséget kell vállalniuk a védelemért
Arra a kérdésre, hogy a kormány növelné-e a fegyveres erőknek szánt összeget a költségvetésből, úgy válaszolt, hogy a Munkáspárt akkora összeget fog erre szánni, amennyi az ország védelméhez szükséges.
Az a korszak, amikor a konfliktusokra úgy tekintettünk, mint a világ más részein zajló eseményekre, véget ért, és fel kell készítenünk országunkat – és különösen fel kell készítenünk fegyveres erőinket –, hogy képesek legyünk elrettenteni ezeket a fenyegetéseket, és ha szükséges, felvállalni és legyőzni őket
– jelentette ki, amikor arról a kihívásról beszélt, hogy bizonytalan nemzetközi helyzetben vállalná el a védelmi miniszteri posztot.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!